Pesti Srácok

Novák Katalin: A népesedési gondokkal folytatott küzdelem az értékek küzdelme

null

A népesedési problémákkal folytatott küzdelem valójában az értékek küzdelme - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Egyházak a családok szolgálatában című szerdai, budapesti konferencián. Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) rendezvényén azt mondta: a küzdelem valójában arról szól, képesek vagyunk-e kiállni a hagyományos családi értékek, az élet értéke mellett, képesek vagyunk-e nap, mint nap igent mondani rájuk.

Erről szól az a küzdelem, amit közösen folytatunk, és köszönöm, hogy ebben a történelmi egyházakban szövetségesekre találtunk – hangsúlyozta beszédében az államtitkár. Novák Katalin kiemelte: csak akkor tudjuk elérni, hogy Magyarország valóban családbarát ország legyen, ha összefogunk, és minél több szereplő érzi szükségét annak, hogy részt vegyen a családbarát Magyarország alakításában. Az államtitkár köszönetet mondott a történelmi egyházaknak a szolgálatukért, és hogy évezredek óta következetesen képviselik ugyanazon értékeket és következetesen kiállnak az élet védelme mellett. Mint mondta, talán ennek is köszönhető, hogy a terhességmegszakítások száma az utóbbi években harminc százalékkal csökkent. Az államtitkár megköszönte a történelmi egyházak kiállását a férfi és nő házassága mellett, mert – mint mondta – ennek is köszönhető talán, hogy ma már több házasságot kötnek, mint az utóbbi húsz évben bármikor, és ismét ötvenezer fölé emelkedett a házasságkötések száma. Hozzátette: amíg 2000-2010 között huszonhárom százalékkal csökkent a házasságkötések száma, 2010 óta a másfélszeresére emelkedett. Novák Katalin megköszönte az egyházaknak, hogy egyre nagyobb mértékben vesznek részt az oktatási-nevelési intézményeken keresztül a gyerekek nevelésében, kiállnak a rászorulók mellett, segítenek az esélyteremtésben, egyre nagyobb mértékben vesznek részt az idősgondozásban és a szociális feladatok ellátásban, felkarolják a roma fiatalokat és segítenek megtölteni tartalommal az egyházi ünnepeket.

Balog Zoltán miniszterelnöki biztos arról beszélt, a család és házasság teremtési rend, nem pedig olyan társadalmi intézmény, amelyet le lehet cserélni, ha lejárt a szavatossága. Hozzátette: a család és házasság kontextusa változhat, a családon, házasságon belüli viszonyokban is változhatnak a szerepek, de fundamentálisan hozzátartozik az emberi együttéléshez. A miniszterelnöki megbízott óriási lehetőségnek nevezte, hogy ma a magyarországi egyházak a gyermekek felét elérik hétéves korukban, mert minden második gyermeket hit- és erkölcstan-oktatásra íratnak be. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hatalmas feladatot végeztek az utóbbi nyolc évben és megváltoztatták azt a felfogást, hogy aki sok gyermeket vállal, az felelőtlen. A magyar társadalom ilyen tekintetben nyolc év alatt rengeteget változott – jegyezte meg, és hozzátette: a jövőben fontos, hogy az anyagi támogatások mellett megerősítsék a lelki és erkölcsi változást is a magyar társadalomban, és általában a családokban. Az abortuszról szólva kiemelte: nem tiltással érték el a harminc százalékos csökkenést, hanem a társadalmi közgondolkodás formálásával. Mint mondta, a társadalom gondolkodásának megváltoztatásához nyíltan kell az abortusz mellett a meddőségről is beszélni, és fel kell mutatni ebben a kérdésben is a keresztény, hívő megoldásokat. Az államtitkár üdvözölte, hogy a központi közigazgatásban dolgozók öt nap házasságkötési szabadságot kaphatnak, és reményét fejezte ki, hogy ezt más munkahelyeken is bevezetik. Fűrész Tünde, a Kincs elnöke a konferencia megnyitójában arról beszélt, a szerdai tanácskozás egy hat eseményből álló konferencia-sorozat nyitó rendezvénye. A rendezvényen a történelmi egyházak beszámolnak a családok szolgálatában végzett tevékenységükről, délután pedig a Családok évében szervezett egyházi programokat tekintik át a résztvevők.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.