Pesti Srácok

Rétvári Bence: Bővült a dizájnerdrogok listája

Rétvári Bence: Bővült a dizájnerdrogok listája

A kormány továbbra is kiemelt figyelmet fordít a dizájnerdrogok elleni küzdelemre. Egy most megjelent rendelet a meglévő hetvennégy mellett tizenegy új anyaggal bővítette a tiltott pszichoaktív szerek listáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a magyar büntető törvénykönyv a legszigorúbb Európában a drogokhoz köthető bűncselekményekkel szemben. Fontos az előállítók és terjesztők elleni szigorú fellépés, hogy jelentősen visszaszoruljon a kábítószeres visszaélések száma, a fiatalok kevésbé legyenek kitéve a dizájnerdrogok és általában a kábítószerek veszélyének. Az államtitkár közölte: a legújabb kábítószerek terjedésének megfékezésére hatályba lépett egy új miniszteri rendelet, amely az eddigi hetvennégy mellett tizenegy új anyaggal bővítette a tiltott pszichoaktív szerek listáját. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben Magyarország teljesen új jogi megoldással, az elsők között reagált Európában a dizájnerdrogok terjedésére.

A politikus elmondta azt is: a büntetőjogi szabályozás szigorúbb és gyorsabban reagál az új összetételű dizájnerdrogok megjelenésére, ami gyorsabb és hatékonyabb rendőri fellépést eredményezett. Mára a lefoglalt mennyiségnek csak harmincöt százaléka új pszichoaktív anyag, míg 2014-ben a lefoglalt kábítószerek hetven százaléka új pszichoaktív anyag, dizájnerdrog volt. 2015. január 1-jétől a jegyzéket miniszteri rendelet határozza meg, így a lehető leggyorsabban reagálhatnak a bűnüldöző szervek a megjelenő új szerekre. A tiltólistára nem maga a dizájnerdrog kerül fel, hanem annak úgynevezett törzsképlete, így egy-egy anyag több változata is büntethetővé vált. Rétvári Bence felhívta a figyelmet: a kormány jelentős forrást biztosít a megelőzésre is, hogy minél szélesebb körben, minél több színtéren elérjék a fiatalokat. A célzott prevenciós programok támogatására hárommilliárd forint áll rendelkezésre. A droghasználat megelőzése és visszaszorítása szintén kiemelt célja annak az 1,9 milliárd forintos programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézmények működését segítik. A gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése hatmilliárd forintból valósul meg. Az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére kétmilliárd forint összegű forrást biztosít a kormány – részletezte az államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.