Pesti Srácok

Siófok 50. születésnapi ünnepségére 15 ezer forintos belépőt szednek a helyi lakosoktól

Siófok 50. születésnapi ünnepségére 15 ezer forintos belépőt szednek a helyi lakosoktól

Számos észrevétel érkezett a Sonline szerkesztőségébe a siófoki városnapi rendezvény miatt. A lap olvasói azt nehezményezik, hogy a Kiss Szilárd Sportcsarnokba péntekre meghirdetett születésnapi partira ingyen csak a VIP-vendégek mehetnek be, meghívóval. A többieknek 15 ezer forintba kerül a jegy személyenként.

A Sonline szerkesztősége megkereste ezzel kapcsolatban a siófoki városházát, ahol azt a tájékoztatást kapták: ez valóban így van, ám ezzel az évek óta zárt körű fogadás nyílttá válik, s a jegy árával pedig támogatják a rendezvényt. Hozzátették: az ár kedvezményes, ugyanis vacsorára, korlátlan italfogyasztásra és folyamatos programokra jogosít fel, s eredeti ára 25 ezer forint plusz áfa lett volna.

Annak ellenére, hogy a jegy birtokában bárki részt vehet a rendezvényen, természetesen protokoll vendégek is lesznek. Ilyen lett volna Németh Zsolt, Siófok Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke is, ám azt mondta: későn kapott meghívót. "Amikor az embernek már úgy kell szólnia valamiért, az furcsa" – szögezte le a siófoki roma vezető. "November 6-án kelt a meghívó, november 21-én érkezett meg, de 14-ig kellett volna visszajelezni. Ezek után semmiképpen sem veszek részt a rendezvényen és képviselőtársaim sem. Ez nemcsak rám, de a siófoki összcigányságra nézve is sértő."

A városháza ezzel kapcsolatban azt közölte: előfordulhatott, hogy a meghívók később jutottak el a címzettekhez, de telefonon is ráerősítettek a meghívásra. Ám szívesen látják a roma vezetőt is, amennyiben úgy dönt, mégis elmegy a városnapi ünnepségre. A születésnapi partira egyébként bárki beléphet, aki jegyet vásárol. A somogyi lap megtudta, hogy keddig értékesítik a városnapi rendezvényre a kedvezményes jegyeket, ám hétfő délutánig csak 100 darabot adtak el. Az, hogy a 255 meghívott VIP-vendégből mennyien mennek el a háromezer férőhelyes Kiss Szilárd Sportcsarnokba, még nem tudható.

Az üggyel kapcsolatban a Sonline leírta, furcsa szájízzel készülnek a siófokiak a város 50. születésnapi ünnepségére, hiszen régóta plakát hirdeti – ők maguk is onnan tudják -, hogy nagy buli lesz, ahova a 255 VIP-vendég ingyen, ám a siófokiak személyenként 15 ezer forintos jegy megvásárlása után léphetnek be. Mint írták, lehet azon vitatkozni, hogy ez a pénz sok vagy kevés, ha már lesz műsor, étel és ital is. Ám mégsem ez a kérdés, hanem az: illik-e, célszerű-e egy patinás város 50. születésnapi partijára belépőt szedni? Ha pedig igen, akkor miért nem fizet mindenki? Mert Siófok mégis csak a siófokiaké! Példaként, ha egy családból csak ketten mennek el a csarnokba, az akkor is harmincezer forint.

- teszik fel a kérdést. Szerintük hamarosan kiderül, de akkor már nehéz lesz majd mindenféle pártködbe, köntösbe csavargatva tálalni az ügyet.

Forrás: Sonline.hu; Vezető kép: Balaton-parti kft.
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.