Pesti Srácok

Soros egyre gyakrabban sündörög európai politikusok környezetében

Soros egyre gyakrabban sündörög európai politikusok környezetében

Újra Európába látogat Soros György amerikai bevándorláspárti milliárdos, hogy az öreg kontinens jövőjéről tárgyaljon – írja az Origo.hu. Ismert, a tőzsdespekuláns az utóbbi időben megnövekedett intenzitással foglalkozik Európa ügyeivel, amelynek feltehetően a 2019-es EP-választásokhoz is köze van.

A portál úgy tudja, hétfőn Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke fogadja Soros Györgyöt Brüsszelben, bár a találkozó részleteiről egyelőre nem lehet többet tudni. Ismert, Timmermans - akivel lassan 20 éve van szoros kapcsolatban Soros – korábban úgy nyiltakozott: „az amerikai üzletemberrel folytatott, mintegy húszéves együttműködésünk előremutató." Az Origo.hu arról is ír, kedden kerül megrendezésre a Centre for European Reform és a Open Society European Policy Institute (OSEPI) szervezésében Brüsszelben az Amato-csoport 8. ülése, ahol Julian King tart beszédet. Mint a portál hozzáteszi, az OSEPI volt a tíz Soros-szervezet egyike, akik az áprilisi választást megelőzően durva kampányt indítottak Magyarország ellen, a Sargentini-jelentés megszavazása mellett.

Soros az elmúlt hónapokban az EP-választások közeledtével feltűnően sokat foglalatoskodik Európa ügyeivel. A bevándorláspárti milliárdos nemrégiben tárgyalt Sebastian Kurz, osztrák kancelárral ebben a témában.

Forrás: origo.hu; Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.