Pesti Srácok

Soros nyíltan támogatja a bevándorláspárti erőket az EP-választáson

Soros nyíltan támogatja a bevándorláspárti erőket az EP-választáson

Soros György és Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnökének hétfői tárgyalása arra világít rá, hogy Soros ismét befolyásolni akarja az európai parlamenti választást, méghozzá a bevándorláspárti erők oldalán – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a közmédiának nyilatkozva kedden Budapesten. A magyar kormánypártok szerint a Soros-szervezetek számára a migránsok fontosabbak, mint a gyermekek.

Hidvéghi Balázs azt mondta, a találkozó arra is rávilágít, hogy Brüsszel jelenlegi vezetése menthetetlenül Soros György zsebében van, és az ő érdekében lép fel. Timmermans, a brüsszeli bizottság alelnöke, és egyben az Európai Szocialisták Pártjának (PES) csúcsjelöltje egy megrögzötten bevándorláspárti politikus, aki rendszeresen egyeztet Soros Györggyel zárt ajtók mögött, szóvivője pedig nem válaszol arra a kérdésre, miről volt szó – fogalmazott a kormánypárti politikus. Hidvéghi Balázs kitért arra is, hogy Soros nem először avatkozik a brüsszeli döntéshozatalba és az európai parlamenti választások kampányába. Korábban kiszivárgott dokumentumokból tudni lehet, hogy a 2014-es EP-választások előtt hatmillió dollárt költött arra, hogy az ő emberei kerüljenek ki győztesen a versengésből, és most is erre készül – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki kijelentette, a jelenlegi brüsszeli vezetésnek mennie kell, mert nem az európai emberek érdekét képviseli, hanem Soros György és hálózata érdekében lép fel. A jövő évi EP-választás tétje tehát, hogy meg tudjuk-e állítani a bevándorláspárti erők térnyerését. Ha a jelenlegi bevándorláspárti vezetés marad, akkor felgyorsítják a migránsok betelepítését, ezzel pedig tönkreteszik Európát és az Európai Uniót – emelte ki Hidvéghi Balázs.

Nacsa Lőrinc: A Soros-szervezetek számára a migránsok fontosabbak, mint a gyermekek

A Fidesz és a KDNP szerint nemcsak az ellenzék, hanem a Soros-szervezetek – közöttük a TASZ – is zsigerből kezdték támadni a családok védelméről szóló nemzeti konzultációt. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok véleményét tolmácsolva kedden újságíróknak azt mondta: ismét kiderült, hogy a Soros-szervezetek számára a migránsok fontosabbak, mint a gyermekek. Rámutatott: ugyanazon Soros-szervezetek, amelyek elsőként ugranak, ha a migránsokról van szó, vagy valamely bevándorlás-ellenes magyar intézkedést kell támadni, most a családok védelméről és támogatásáról szóló nemzeti konzultációt támadják. A Soros-hálózathoz tartozó Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is nekiment a konzultációnak, többek között azt sérelmezve, hogy kétharmados védelmet kell adni a családtámogatásoknak. Nyíltan képviselik azt, hogy Európa népesedési problémáit a bevándorlással kell kezelni. A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy ugyanez a szervezet volt az, amelyik Brüsszelben aktívan támadta a magyar határzárat, a szigorú bevándorlási szabályokat és a Stop Soros-törvényt is. Emellett ez a szervezet azért lobbizik, hogy a migránsok szavazati jogot kaphassanak – mutatott rá Nacsa Lőrinc. A KDNP-s politikus kijelentette: mindezzel nem értenek egyet, álláspontjuk szerint a migránsok támogatása helyett a gyermeket nevelő magyar családokat kell támogatni, erről szól a nemzeti konzultáció és a kormánypártok politikája.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: borsonline.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.