Pesti Srácok

Természetesen senki nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért - Felmentést kértek perbeszédükben a védők

Természetesen senki nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért - Felmentést kértek perbeszédükben a védők

Védence bűncselekmény hiányában kimondott felmentést kérte perbeszédében valamennyi szerdán felszólaló ügyvéd a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában szerdán, a Győri Törvényszéken.

Bánáti János, Bakonyi Zoltán elsőrendű vádlott védője az előző tárgyalási napokon elhangzott perbeszédekhez csatlakozva arról beszélt, hogy egy "súlyos, bűnös mulasztásokkal terhelt" tervezési és kivitelezési folyamat vezetett a gátszakadáshoz, mert tervezéskor nem vizsgálták meg a talaj összetételét és reagálását a gáttestre. Hangsúlyozta, hogy akkor még nem a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., hanem az állam tulajdonában volt a gyár. A Mal tulajdonába 1997-ben került a gyár, Bakonyi Zoltán pedig 2008-tól vezette. Kitért arra is, hogy a privatizációs szerződésben foglaltak szerint a tízes kazetta "örök életre szóló műtárgy", amelynél más szabályra nem kell figyelni, mint amit a tervezéskor előírtak.

- mondta. Hozzátette, az elfogadott szakértői megállapítások szerint ha működött volna egy ilyen monitoringrendszer, az sem feltétlenül jelezte volna előre az altalaj törését és a vele járó gátszakadást.

PestiSracok facebook image

Beszélt arról is, hogy 2008-ig a tározó problémamentesen működött, így Bakonyi Zoltán nem kapott és nem is kaphatott semmiféle tájékoztatást arról, hogy a kazettára különösen oda kell figyelni. Egyetlen hatóság sem állapította meg, hogy a Mal a működésében bármiféle jogszabályt megszegett volna 2008 után - tette hozzá. A védő a bizalmi elv kérdéskörét említve azt mondta, hogy védence abban bízott, hogy az állam, amikor felállította a szabályokat, tudta, mit miért és hogyan szabályoz, bízott a tervezőkben és a hatóságokban is, amelyek kiadták a működési engedélyt és amelyek folyamatosan ellenőrizték a működést. Bánáti János elmondta azt is, hogy az első elsőfokú eljárás tényállásának megállapításai minden elemében precízek és pontosak voltak, a bizonyítás mindenre kiterjedően alapos volt. Meglátása szerint felróható mulasztás nem terheli Bakonyi Zoltánt, a tragédia pillanataiban a tőle elvárható módon viselkedett, vagyis először meggyőződött arról, hogy mi történt, majd részt vett a kárelhárításban - emelte ki.

Szerdán a harmad-, negyed-, ötöd-, hatod-, heted- és tizedrendű vádlott védői is bűncselekmény hiányában történő felmentést kértek, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a vádban nincs konkrétan megfogalmazva, hogy mit tettek, amellyel a bűncselekmény fogalmát kimerítették. Mindegyikük kitért arra, hogy védenceik munkaköri kötelességüknek eleget tettek, és miután értesültek a katasztrófáról, részt vettek a kárelhárításban.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több, mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Tizenöt ember ellen emeltek vádat halált okozó gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, valamint a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A büntetőper csütörtökön folytatódik a nyolcadrendű vádlott védőjének perbeszédével, majd a vádlottak felszólalásával a Győri Törvényszéken.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.