Pesti Srácok

Ukrajnában katonákat vonnak be a megyei közigazgatás irányításába a hadiállapot miatt

Ukrajnában katonákat vonnak be a megyei közigazgatás irányításába a hadiállapot miatt

A hadiállapot bevezetésének első lépése Ukrajnában az, hogy az érintett megyék közigazgatásának irányítását vegyes összetételű, katonai és polgári tisztségviselőkből álló adminisztráció veszi át - írta kedden az UNIAN ukrán hírügynökség összefoglalva azokat a változásokat, amelyek az ukrán állampolgárok életét érintik a rendkívüli állapot e formájának életbe léptetése után. Bevezethetnek kijárási tilalmat, korlátozhatják egyes településeken a ki- és beutazást, megtilthatják külföldieknek a beutazást, illetve ellenőrizhetik az utazók iratait, átkutathatják járműveiket, csomagjaikat.

Az ukrán parlament hétfő este hagyta jóvá Petro Porosenko elnök rendeletét, amely szerint a Kercsi-szorosnál vasárnap történt ukrán-orosz tengeri incidens nyomán az ország tíz, Oroszországtól leginkább veszélyeztetettnek tartott megyéjében szerdától december 26-ig hadiállapotot, azaz az ukrán jogrend szerint a rendkívüli állapotnak egy formáját vezetik be, amely nem jelent tényleges háborús állapotot. A tíz megyéből kettőben, a fegyveres konfliktus sújtotta Donyeck és Luhanszk megyében már jó ideje de facto hadiállapot van, hiszen ott már most is vegyes összetételű, azaz katonai és polgári tisztségviselőkből álló adminisztrációk működnek a Kijev által ellenőrzött megyerészekben.

A katonai adminisztráció vezetőjét az államfő nevezi ki a vezérkari főnök javaslata alapján. A közigazgatás katonai tisztségviselőinek hatásköre nagyjából megegyezik a rendőrökével, feladatuk a közrend biztosítása. Amennyiben a régióban aktív harci cselekmények kezdődnek, a vezetést teljes mértékben átveszi a katonai parancsnokság és a katonai adminisztráció. Hadiállapot idején az állampolgárok jogai korlátozhatók, igaz, Porosenko azt ígérte, hogy ilyen intézkedéseket csakis akkor hoznak, ha orosz katonai erők hajtanának végre beavatkozást ukrán területen. A munkaképes lakosságot kötelezhetik arra, hogy részt vegyen a védelem erősítésében, például árokásásban. Kisajátíthatják személygépkocsiját, engedéllyel birtokolt lőfegyverét a fegyveres erők használatára, vagy katonákat költöztethetnek a lakásába. Bevezethetnek kijárási tilalmat, korlátozhatják egyes településeken a ki- és beutazást, megtilthatják külföldieknek a beutazást, illetve ellenőrizhetik az utazók iratait, átkutathatják járműveiket, csomagjaikat. Betilthatják a gyülekezést, azaz a demonstrációkat, tüntetéseket, kampánygyűléseket és mindenféle tömeges rendezvényt. A hadköteles korú lakosok csak katonai engedéllyel hagyhatják el a lakhelyüket. Veszély esetén evakuálják a lakosságot.

Vannak viszont olyan alkotmányos jogok, amelyek hadiállapot esetén sem korlátozhatók. Ilyen az élethez, a lakhatáshoz való jog, a törvény előtti egyenlőség, de az is, hogy senki sem fosztható meg akarata ellenére állampolgárságától. Továbbra is joga van bárkinek feljelentést tenni a hatóságoknál, illetve panaszt tenni a hivatalokban, egyéni vagy közös írásos nyilatkozatokat tenni az állami vagy a helyhatósági szervek felé. A hadiállapot nem érintheti a házasságkötéshez vagy váláshoz való jogot, valamint e helyzetben is biztosítani kell a gyermekek jogait függetlenül attól, hogy házasságban vagy azon kívül születtek-e. Továbbra is érvényben marad, hogy a jogszabályoknak nem lehet visszamenőleges hatálya. Továbbra sem kötelezhető senki bűncselekményt parancsra, utasításra végrehajtani. Mindenkinek megmarad a joga a védőügyvédhez, és amíg valakinek a bűnössége nem bizonyosodik be, addig továbbra is ártatlannak kell tekinteti. A parlament által hétfő este megszavazott hadiállapot szerdán 14 órakor lép életbe.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.