Pesti Srácok

Uzsorakölcsönöket adtak hajléktalanoknak, vádat emeltek ellenük

null

Vádat emeltek egy oroszlányi házaspár ellen, mert éveken át uzsorakölcsönöket adtak hajléktalanoknak - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.

A közleményben azt írták: a házaspár 2014 és 2017 között egy hónapra, havi százszázalékos kamatra adott kölcsönt - alkalmanként 20-30 ezer forintot - három hajléktalannak, valamint egy negyedik embernek, aki később, a kölcsönök törlesztése miatt vált hajléktalanná. A vádlottak a kölcsönzést követő hónap elején az alapkölcsön kétszeresét követelték, majd annak egy részét visszaadták, ismét havi százszázalékos kamatra.

A vádlottak meghatalmazást írattak alá két hajléktalannal szociális juttatásaik felvételére. A sértettek a bankkártyájukat is átadták nekik tartozásaik biztosítékául, ezekről a házaspár több esetben vett le pénzt. Emellett két sértett nyugdíját többször is elvették, közvetlenül a nyugdíjfelvétel után. Az így elvett nyugdíj és szociális járadék összegéből adtak kölcsönt a sértetteknek, ismételten százszázalékos kamatra.

A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat, akik tagadják a bűncselekmények elkövetését, háromrendbeli, üzletszerűen elkövetett uzsora bűntettével és egyrendbeli uzsora bűntettével vádolja.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.