Pesti Srácok

Varga Mihály: Már több, mint ötvenmilliárd forint megtakarítás van Babakötvényekben

Varga Mihály: Már több, mint ötvenmilliárd forint megtakarítás van Babakötvényekben

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az ötvenmilliárd forintot – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t szerdán. A pénzügyminiszter kiemelte: ez harminc százalék feletti növekedés a tavalyi harmincnyolcmilliárdos állományhoz képest.

A Babakötvény aktuális kamata 5,4 százalék, a pénzt a fiatalok tizennyolc éves koruk után vehetik fel és bármire felhasználhatják. A pénzügyminiszter közölte: a Babakötvény a legbiztonságosabb, a legegyszerűbb és tartósan az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőség azoknak, akik körültekintően és hosszú távon szeretnének gondoskodni gyermekeik jövőjéről. A tárcavezető elmondta, a kormány legfontosabb célja a gyermeket nevelő családok támogatása, amelyet 2010 óta az adókedvezmények rendszerétől kezdve az otthonteremtési programon át számtalan intézkedés szolgál. Azt is látjuk, hogy egyre többen terveznek hosszú távra és mernek befektetni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a gyermekek felnőtt életének megkezdését – jelentette ki Varga Mihály. Ezt támasztja alá a Babakötvény népszerűsége, évente 20-25 ezerrel több szülő gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia gyermekeinek, ennek eredményeként már több, mint százhatvanezer számlát nyitottak – tette hozzá a pénzügyminiszter.

A Babakötvény nyújtotta előtakarékosság lehetőségét minden szülőnek megéri kihasználni – hangsúlyozta Varga Mihály. A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy kamata minden évben az előző évi infláció plusz három százalék. Így például – az első sorozat kivételével – valamennyi évjáratú Babakötvény aktuális kamata jelenleg 5,4 százalék. A garantáltan infláció feletti három százalékos reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás. Kifejtette, a Start-értékpapírszámlára a 42500 forintos életkezdési támogatáson túl további egyéni befizetésekkel akár több millió forintot is összegyűjthet a család, hiszen az állam a befizetések tíz százaléka, legfeljebb hatezer forint erejéig külön támogatást is nyújt. A kiemelkedő kamatozás miatt nem meglepő, hogy egyre többen viszik át gyermekeik megtakarításait a Magyar Államkincstárhoz, mivel az itt vezetett Start-értékpapírszámlán lehet Babakötvénybe fektetni a gyermekek életkezdésére félretett összegeket – mutatott rá a tárcavezető. A Babakötvény a gyermek tizennyolcadik életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes – jelentette ki Varga Mihály.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.