Pesti Srácok

Varga Mihály: Öt százalékos marad az új lakások áfája

null

A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, öt százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek – jelentette be a pénzügyminiszter.

Varga Mihály közölte, az építőipari szakértők kérésére megfogalmazott módosító javaslatot a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a törvényalkotási bizottságon keresztül. A Pénzügyminisztérium közleménye emlékeztet: a főszabály szerint a kedvezményes adókulcs jövő év végéig hatályban van, ami azt jelenti, hogy 2019. december 31-ig minden – a törvényi feltételeknek megfelelő, új építésű, háromszáz négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, százötven négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás – értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos áfát számítják fel. A Pénzügyminisztérium az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének és más szakmai szervezetek javaslatai alapján dolgozta ki a részletes szabályokat. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja, akkor 2019. december 31-e után azoknál az új lakóingatlanoknál alkalmazható az öt százalékos mértékű áfa, amelyek építésére 2018. november 1-jén már van végleges építési engedély, vagy – a háromszáz négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében – az építését addig bejelentették. A kedvezményes adómérték ebben az esetben is csak akkor alkalmazható, ha legkésőbb 2023. december 31-én eladják az új lakást.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.