Pesti Srácok

A kárpát-medencei magyar kisebbségek helyzetéről tájékozódik az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja

A kárpát-medencei magyar kisebbségek helyzetéről tájékozódik az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja

A Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeinek a helyzetével ismerkedett Fernand de Varennes, az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja.

A kisebbségi jogok kanadai-ausztrál állampolgárságú szakértője szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári épületében szervezett konferencián tartott előadást az ENSZ-nek a kisebbségiek emberi jogi védelmében végzett tevékenységéről. A konferencián a kárpátaljai, szerbiai, szlovákiai és erdélyi magyar közösségek politikai szervezeteinek a képviselői, valamint erdélyi magyar jogvédő szervezetek vezetői tartottak előadásokat.

A rendezvény szünetében Fernand de Varennes az MTI kérdésére elmondta: nincs abban a helyzetben, hogy kommentálja a romániai vagy kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. Nem a kisebbségi helyzetet kivizsgálni jött, hanem csupán egy konferencián vett részt, melyen maga is tájékoztatott és tájékozódott.

Az ENSZ szakértője előadásában arról tájékoztatott, hogy prioritáslistáján az állampolgárság nélküli nemzeti kisebbségek, például a Baltikumban élő oroszok problémái, a kisebbségi nyelveken történő oktatás kérdései, a kisebbségellenes gyűlöletbeszéd, valamint a kisebbségi jogok védelmének a konfliktusmegelőző jellege szerepel. Hozzátette: 2019-ben az ENSZ három konferenciát szervez a kisebbségeknek az oktatáshoz fűződő nyelvi jogairól, amelyek egyikét Európában tartják, és arra a magyar kisebbségek képviselőit is várják. A kárpátaljai magyar közösségre nehezedő fokozódó nyomásról Csernicskó István, a vajdasági magyarok törvényben előírt, de nem mindig érvényesített jogairól Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, a létező, de alkalmazhatatlan szlovákiai kisebbségi törvényről Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, a romániai hatóságoknak a magyarság nemzeti szimbólumai elleni fellépéséről Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke tartott előadást. A konferencia második felében megszólaló erdélyi jogvédők példákon keresztül mutatták be az erdélyi magyarok hátrányos helyzetét.

PestiSracok facebook image

Fernand de Varennes az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) szervezésében kedden érkezett Erdélybe háromnapos látogatásra. Vincze Loránt, a FUEN elnöke az MTI-nek elmondta: "talán első alkalommal lépünk ki magyar ügyekkel a kisebbségi jogvédelem európai kereteiből. Ezzel új lehetőségeket nyitunk, hiszen közvetlenül tájékoztathatjuk az ENSZ-t a helyzetünkről. Arra számítunk, hogy az itt szerzett információkat Fernand de Varennes magával viszi, és amikor különböző jelentések készülnek az ENSZ emberi jogi bizottságában, ezekben azok a felvetések is megjelennek, amelyekkel a mostani megbeszélések során találkozott". Az ENSZ-diplomata kedd este a kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőivel tárgyalt, szerda reggel az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőivel találkozott, akik a kommunista diktatúra idején államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának a leállásáról, a bíróság útján történő visszaállamosításról tájékoztatták. A kisebbségügyi különmegbízott csütörtökön Marosvásárhelyen vesz részt az erdélyi magyar oktatás helyzetéről szervezett zártkörű szemináriumon.

Forrás: MTI; Fotó: vagy.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.