Pesti Srácok

A lakosság döntő többsége elfogadhatatlannak tartja a rendőrök elleni erőszakot

A lakosság döntő többsége elfogadhatatlannak tartja a rendőrök elleni erőszakot

A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint "a magyarok döntő többsége kiáll az alkotmányos rend mellett, és elutasítja, hogy a tiltakozók erőszakos utcai demonstrációkkal vonják kétségbe a kormány legitimitását".

A Századvég Alapítvány keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az elmúlt napokban több olyan ellenzéki tüntetés is volt Budapesten, amely "erőszakba és agresszióba torkollott". A tüntetők rendőröket támadtak meg, több középületbe megpróbáltak betörni, a demonstrációk során rongálások, gyújtogatások történtek. Ezeket a demonstrációkat ellenzéki politikusok vezetik - fűzték hozzá. Közölték: a legfrissebb adatok alapján az események ismertsége magas, a megkérdezettek 88 százaléka hallott a demonstrációkról. Kiemelték, hogy a magyar lakosság döntő többsége (85 százaléka) továbbra is elfogadhatatlannak tartja a rendőrök ellen irányuló agressziót, valamint a rongálást és gyújtogatást a tüntetéseken. A válaszadók 12 százaléka tartotta ezt inkább elfogadhatónak, 3 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

Azt írták: a válaszadók 80 százaléka azzal sem ért egyet, hogy ellenzéki politikusok "erőszakos fellépésekre buzdítják" a szimpatizánsaikat. Erre a kérdésre 15 százalék válaszolt úgy, hogy inkább elfogadható, 5 százalék nem nyilvánított véleményt. A lakosság többsége (59 százaléka) úgy látja, hogy a tüntetők és a tüntetések szervezői elvesztették az irányítást az események felett és túlságosan erőszakossá váltak. Ez 36 százalék szerint inkább hamis, 5 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.

A kutatás adatai alapján a megkérdezettek jelentős többsége (73 százalék) ellenzi, hogy a kormányt akár erőszakos tüntetések árán is el lehessen mozdítani (25 százalékuk támogatja ezt). A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett vasárnaptól keddig, ezer, véletlenszerűen kiválasztott felnőtt embert kérdeztek meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,4 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.