Pesti Srácok

A Total 1500 euró egyszeri prémiumot ad franciaországi alkalmazottainak

null

A Total francia olaj- és gázvállalat 1500 euró egyszeri prémiumot fizet minden franciaországi alkalmazottjának és 3,1 százalékos béremelési javaslatot tesz a szakszervezeteknek - közölte Patrick Pouyanné vezérigazgató szerdán, egy nappal azután, hogy nagy francia távközlési és luxusipari cégek hasonló intézkedéseket jelentettek be.

A Total, amely a világ hét legnagyobb olaj- és gázipari vállalatának egyike, mintegy 20 ezer munkavállalóját jutalmazza meg 1500 euróval, 30 millió eurós összköltséggel. A 3,1 százalékos béremelés az idei évre vonatkozik. A vezérigazgató közlése szerint a vállalat 2018-ban elért jó eredményei teszik lehetővé a kifizetéseket. A Total egyik szóvivője leszögezte, hogy mindenképpen fizettek volna jutalmat nyereségrészesedés formájában, függetlenül attól, hogy Emmanuel Macron államfő hétfőn a nemzethez intézett televíziós beszédében arra kérte a munkáltatókat, hogy minden munkavállalónak fizessenek év végi bónuszt, amely adó- és járulékmentes lesz. A szóvivő ugyanakkor elismerte, hogy az adómentesítés szerepet játszott a prémium összegének meghatározásában.

Tavaly a Total-csoport minden munkavállalója 500 eurós jutalmat kapott, bérüket pedig 3,5 százalékkal emelték. A francia nagyvállalatok közül az Orange, a Publicis, az Altice, az Iliad, az LVMH és a Kering már kedden bejelentette, hogy az év vége előtt jutalmat kapnak dolgozóik. A távközlési cégek közül az Orange és az Altice, valamint a Publicis reklámipari vállalat azt is tudatta, hogy ezer euróra rúg majd a prémium összege. A francia államfő hétfő esti televíziós beszédében jogosnak nevezte a kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek elégedetlenségét, jelképesen "gazdasági és szociális rendkívüli állapotot" hirdetett ki, és egy sor intézkedést jelentett be. A cél az, hogy Franciaországban ezentúl mindenki méltó módon élhessen meg a munkájából. A konkrét intézkedések között szerepel, hogy a minimálbér január 1-jétől 100 euróval emelkedik, a 2 ezer eurónál alacsonyabb összegű nyugdíjak után ezentúl nem kell járulékokat fizetni, a túlórapénzek pedig adó- és járulékmentesek lesznek a jövő évtől.

Emmanuel Macron szerdán fogadja a nagyvállalatok vezetőit, akiket arra kér majd, hogy "vegyék ki részüket a kollektív erőfeszítésekből". A nagybankok vezérei kedden bejelentették, hogy jövőre nem emelik a banki költségeket, és a legszegényebbek havi bankköltségét 25 euróban maximálják. A francia központi bank számításai szerint ezzel 500-600 millió eurót hagynak a lakosság zsebében.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.