Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult

Alapjogokért Központ: az ellenzéki képviselők viselkedése az alkotmányos rend aláásására irányult

Az ellenzéki képviselők viselkedése egyértelműen az alkotmányos rend aláásására irányult, arra, hogy ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját - mondta az Alapjogokért Központ igazgatója szerdán az MTI-nek.

Szánthó Miklós szerint az ellenzéki képviselők viselkedése arra irányult, hogy - mint fogalmazott - "gyermeteg, inkompetens módon és sikertelenül" ellehetetlenítsék a demokratikusan megválasztott Országgyűlés törvényhozói munkáját. Emlékeztetett: a demokratikus jogállam működésének szerves része a parlament hatékony működése.

- fogalmazott. Mint mondta, attól sem lehet eltekinteni, hogy az elmúlt években számos, a nyílt társadalom hálózatához tartozó külföldi előadó tartott kurzust az államhatalom elleni rendzavarásról ellenzéki közéleti személyeknek. Kérdésként merül tehát fel, hogy ez is vezethetett-e a ma látottakhoz - mondta. Kiemelte: a házvezetés érdeme, hogy jogszerűen és nyugodtsággal tudta kezelni a helyzetet. Szánthó Miklós szerint jogi szempontból parlamenti fegyelmi jogi és büntetőjogi konzekvenciák merülnek fel a szerdán történtek kapcsán.

PestiSracok facebook image

- mondta. Hozzátette: ezzel kapcsolatban majd a Házbizottság élhet javaslattal, a házelnök felkérése alapján pedig az ügyrendi bizottság fogja vizsgálni, hogy milyen más tényállások valósulhattak meg, amelyek kapcsán az illetékes nyomozóhatóságok járhatnak el. "Itt szóba jöhet az emberi szabadság elleni bűncselekményektől kezdve a köznyugalom megzavarásán, hivatalos személy elleni bűncselekményeken keresztül a közbiztonság vagy állam elleni bűncselekményekig számos tényállás" - jegyezte meg.

MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.