Pesti Srácok

Az Iszlám Állam elűzése után újra megünnepelik a karácsonyt az iraki keresztények

Az Iszlám Állam elűzése után újra megünnepelik a karácsonyt az iraki keresztények

Irakban is ünnepelték a keresztények a karácsonyt, köszönhetően a javuló biztonsági helyzetnek, egy évvel azután, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet katonai vereséget szenvedett. Az iraki kereszténység gyökerei az első évszázadra nyúlnak vissza, az ország felekezeti és etnikai sokszínűségének jeleként számos keresztény közösség él, a háború és a felekezeti konfliktusok miatt azonban a keresztények száma másfél millióról négyszázezerre apadt. Az Iszlám Állam kalifátusának négy évvel ezelőtti térnyerésével, majd az azt követő hároméves háborúval számuk tovább zsugorodott.

Bagdadban kedd reggel tartottak ünnepi misét a karácsonyra feldíszített templomokban. A kormány szabadnappá nyilvánította az ünnepnapot. Természetesen jobb a biztonsági helyzet az utóbbi évekhez képest – mondta Baziliusz atya, a Szent György káldeus templom elöljárója Bagdadban, ahol száz hívő részvételével tartott ünnepi misét. A biztonságot és stabilitást mindenekelőtt Bagdadban élvezhetjük – tette hozzá. Az iszlamisták egykori fellegvárától, Moszultól délkeletre fekvő, Karakos néven is ismert, kilencvennyolc százalékban keresztények lakta Hamdaníja városában a pusztítás nyomai még mindig láthatók. Az asszír keresztény közösség templomát, amelyet négy esztendeje az iszlamisták felgyújtottak, máig nem sikerült újjáépíteni, ugyanakkor kedden a kormos falak között több tucat hívő gyülekezett a hétfő éjjeli misére, majd a hagyományos örömtűzre az imaház udvarán. A dzsihadisták támadása előtt az ötvenezres lélekszámú Karakos volt a legnagyobb iraki keresztény város. Mivel az iszlamisták csak három lehetőséget kínáltak: áttérni a muszlim hitre, adót fizetni vagy meghalni, sokan inkább a térség falvaiban és városaiban kerestek menedéket. Karakos két éven át volt az Iszlám Állam uralma alatt, és eddig csak néhány száz család tért vissza.

Forrás: MTI. Fotó: Magyar Idők

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.