Pesti Srácok

Az ország hírnevét is öregbíti a Liget Budapest projekt

Az ország hírnevét is öregbíti a Liget Budapest projekt

A Városliget Zrt. vezérigazgatója szerint a Liget Budapest projekt nemcsak a főváros hírnevét fogja öregbíteni, hanem az országét is. Gyorgyevics Benedek a Magyar Időknek adott, csütörtökön megjelent interjúban azt mondta, hogy családbarát újdonságokkal gazdagodik a park.

Úgy vélekedett, a megvalósuló ikonikus épületek a turizmusra, a befektetésekre is pozitív hatást gyakorolnak majd. A vezérigazgató arról is beszámolt: azzal, hogy megszüntették az Ötvenhatosok terén a felszíni parkolást, már napi 1500 kocsi szennyezésétől szabadították meg a Városligetet, amelyet autómentessé fognak tenni.

- idézte fel Gyorgyevics Benedek, hozzáfűzve: a Pavilonkert és a Vakok kertje ugyanúgy népszerű, mint a kutyás élménypark vagy az ifjúsági sportpályák csoportja.

PestiSracok facebook image

- sorolta.

A parkfejlesztés első üteme az ősszel sikeresen lezárult. Több ezer négyzetméterrel növelték a zöldfelületet. A második ütem a jövő év elején indul a Városligetnek a Hermina út - Ajtósi Dürer sor - Dózsa György út határolta délkeleti harmadán - közölte a vezérigazgató. Megjegyezte, hogy itt igazi családbarát újdonságokkal készülnek: felépítik Budapest "egyik legnagyobb - de egész biztosan legjobb - játszóterét", valamint két kilométeres futókört alakítanak ki.

Forrás: MTI; Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?