Pesti Srácok

Gyengén teljesít az euróövezeti gazdaság, Magyarország viszont az élbolyban

Gyengén teljesít az euróövezeti gazdaság, Magyarország viszont az élbolyban

A harmadik negyedévben az előzetes adatokkal megegyező, négy éve a legalacsonyabb negyedéves GDP-növekedést ért el az euróövezet az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett végleges adatai alapján. Magyarország a negyedik legnagyobb éves és negyedéves GDP-növekedést érte el az Európai Unióban.

A harmadik negyedévben szezonális kiigazítással az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamában a bruttó hazai termék (GDP) és 0,3 százalékkal az Európai Unió 28 tagállamában. Az első és a második negyedévben az euróövezetben 0,4 százalék, az EU-ban pedig 0,4, majd 0,5 százalék volt a szezonálisan kiigazított negyedéves GDP-növekedés. Az euróövezetben a harmadik negyedévben elért 0,2 százalékos növekedés négy éve, 2014 második negyedéve óta a legalacsonyabb. Az egy évvel korábbival összevetve a harmadik negyedévben az euróövezetben 1,6 százalék, az EU-ban 1,8 százalék volt a GDP-növekedés a harmadik negyedévben.

Mindkét térség GDP-növekedési üteme folyamatosan csökken. Az euróövezet éves GDP-növekedése a 2017 negyedik negyedévi 2,7 százalékról az idei első negyedévben 2,4 százalékra, a másodikban 2,2 százalékra csökkent. Az EU-ban a tavalyi negyedik negyedévben 2,6 százalék, az idei elsőben 2,3 százalék, a harmadikban pedig 2,1 százalék volt az éves GDP-növekedés. Az előző negyedévhez képest a legnagyobb GDP-növekedést Málta érte el, 3,6 százalékosat. Romániában 1,9 százalék volt a negyedéves növekedést, Lettországban és Lengyelországban 1,7 százalékos, majd Magyarország és Szlovénia áll 1,3 százalékkal. A bruttó hazai termék négy országban zsugorodott a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest:

PestiSracok facebook image

A legnagyobb éves növekedést Málta érte el a harmadik negyedévben, 7,9 százalékosat. A lengyel éves GDP-növekedés 5,7 százalék volt a harmadik negyedévben, a lettországi 5,3 százalékos, a magyar a rangsorban a negyedik legnagyobb, 5,2 százalékos, a szlovén 5,0 százalékos, a szlovák 4,5 százalékos, a román 4,1 százalékos.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.