Pesti Srácok

Harmincszor több pénz maradhat a gyermeket nevelő szülőknél, mint 2010-ben

Harmincszor több pénz maradhat a gyermeket nevelő szülőknél, mint 2010-ben

A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél.

Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar Időknek nyilatkozva elmondta: a várakozások szerint jövőre több, mint egymillió szülőnél marad kisebb vagy nagyobb összeg a családban nevelt kisgyermekek számától függően. A lap szombati számában kifejtette: az állam adókedvezmény formájában havi 10 ezer forinttal járul hozzá az egygyermekesek kiadásaihoz 2019-ben, a két gyermeket nevelők pedig gyermekenként 20 ezerrel, tehát havi 40 ezer forinttal számolhatnak. A nagycsaládosokat gyermekenként havi 33 ezer forintnyi mérséklés illeti meg havonta. Jövőre is csökkenthető a havi tétellel a személyi jövedelemadó mellett az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék - részletezte.

Tállai András emlékeztetett arra, hogy 2010-ben, a szocialista-liberális kormány utolsó évében mindössze nagyjából 12 milliárd forintot fordított az állam arra, hogy gyermekek után járó kedvezménnyel csökkentse a családok adóterheit. A különbség tehát majdnem harmincszoros - mutatott rá. Megjegyezte: manapság azok beszélnek terjedő szegénységről, akik amikor hatalmon voltak, a mai összegnek a töredékét sem garantálták a családoknak. Felidézte, hogy a Fidesz-KDNP kabinet a kormányváltás után az első intézkedések között vezette be a családokat támogató adórendszert és a gyermekkedvezményt. Ezzel már 2011-ben 180 milliárdot hagytak a kedvezmények a szülőknél, 2014-ben pedig - amikortól a szülők a járulékaikat is csökkenthették - már 230 milliárd körüli összeget fordított az állam a gyermekek után járó kedvezményekre. Az összeg fokozatosan nőtt, 2018-ban az előzetes számítások szerint már túllépheti a 310 milliárd forintot.

Kilenc év alatt így közel 2250 milliárd forint maradhat adókedvezmény formájában a családoknál - emelte ki Tállai András.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.