Pesti Srácok

Az Iszlám Államot támogató nőt fogtak el Németországban

Az Iszlám Államot támogató nőt fogtak el Németországban

Elfogtak kedden a németországi Hamburgban egy negyvenéves nőt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet támogatásának gyanújával.

A szövetségi legfőbb ügyészség közleménye szerint a német állampolgár rendszeres kapcsolatban volt egy Szíriában élő nővel, aki feltételezhetően az Iszlám Állam tagja, és egy társával merényletet tervezett egy németországi tömegrendezvényen. A terv szerint a támadás végrehajtására kiszemelt férfiaknak embercsempészek közreműködésével el kell jutniuk Németországba, és ott kell megvárniuk a további utasításokat. A feltűnés elkerülése céljából az ügybe beavatott nőknél kell elhelyezni őket, és az így összeállított pároknak házasságot kell kötniük.

A közleményben Songül G. néven azonosított gyanúsított az állam elleni súlyos bűncselekmények ügyében illetékes hatóság szerint 2016 szeptemberében felajánlotta, hogy befogadja az egyik potenciális merénylőt és összeházasodik vele. Szíriai cinkosai 2016 novemberében el is indítottak két embert, hogy végrehajtsák a közelebbről nem meghatározható németországi helyszínen tervezett merényletet, de nem sikerült kijuttatni őket a polgárháború sújtotta közel-keleti arab országból.

Forrás: MTI; Fotó: sputniknews.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.