Pesti Srácok

Jelentősen csökkent hazánkban az öngyilkosságok száma

Jelentősen csökkent hazánkban az öngyilkosságok száma

A megszokottnál alacsonyabb volt a krízishívások aránya a lelki segélyért folyamodók között – közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetségének alelnöke. Az utóbbi években jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma hazánkban.

Összesen 2500-an hívták a lelkisegély-szolgálatot a múlt szombat óta, ezek több, mint ötven százaléka megalapozott volt – közölte a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetségének szakmai alelnöke tegnap az M1 aktuális csatornán. Dudás Erika ismertetése szerint a három százalékot kitevő krízishívások aránya alacsonyabb volt, mint a megszokott, s legtöbben a magányosság vagy kapcsolati problémák miatt ragadtak telefont. Az alelnök szerint az egyedüllét mellett főként az egészségi állapottal összefüggő problémák, félelmek, anyagi gondok, valamint munkahelyi konfliktusok miatt fordulnak hozzájuk az emberek.

Az adventi időszakban emelkedik a hívások száma, és tartalmuk is változik, a magány és a kapcsolatok hiánya mellett az elhunyt hozzátartozókról, a messze élő családtagokról esik szó – fogalmazott Dudás Erika, aki arra is kitért, hogy férfiak és nők azonos arányban szoktak telefonálni, és leginkább a középkorúak, valamint a hetven év felettiek keresik munkatársaikat. Évről évre megjelennek olyan kimutatások, amelyek szerint karácsonykor világszerte megemelkedik az öngyilkossági hajlam azok körében, akik ezt az időszakot magányosan töltik; ezzel együtt hazánkban az elmúlt nyolc évben harmincöt százalékkal csökkent azoknak a száma, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. Mint arról Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a hónap első felében beszámolt, 2010-ben még 2492-en haltak meg ilyen módon, ám tavaly ez a szám 1634-re mérséklődött.

Az elmúlt ötven év alatt eddig egyszer sem fordult elő ilyen mértékű javulás Magyarországon, s ez is jól mutatja, hogy nem eseti javulásról van szó, hanem a 2010 óta bevezetett többirányú, tudatos beavatkozásoknak köszönhető a jóval kevesebb öngyilkosság, s a csökkenés ütemében hazánk számos fejlett államot is megelőz – fejtette ki a politikus. Rétvári Bence szerint az, hogy hazánkban gyorsabban sikerül visszaszorítani az öngyilkosságokat, mint Európa többi országában, annak is köszönhető, hogy jól működnek a depresszió koraibb és hatékonyabb kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.