Pesti Srácok

Juncker szerint Orbán Viktor álhíreket terjeszt

Juncker szerint Orbán Viktor álhíreket terjeszt

Nem kizárólag külső forrásokból, hanem időnként európai uniós vezetőktől is származnak álhírek, például Orbán Viktor magyar kormányfőtől - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a brüsszeli EU-csúcson.

Az ülést lezáró sajtótájékoztatón Juncker hangsúlyozta: a dezinformációk témájának tárgyalásakor világossá tette, hogy az "ott ülők némelyike is felelős bizonyos álhírek terjesztéséért".

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke üdvözölte, hogy a tagországok állam- és kormányfői közös nyilatkozatot fogadtak el, miszerint

A dokumentum szerint a probléma belső és külső dimenziója egyaránt sürgős, határozott és átfogó válaszintézkedéseket igényel az alapvető jogok betartása mellett. Tusk rámutatott, még a jövő májusi európai parlamenti választások előtt cselekvésre van szükség, a jelenség ugyanis nem gyengül, folyamatosan csak fokozódik. A sajtóértekezleten szó volt a migráció kérdéséről is; a résztvevők üdvözölték, hogy 2015-2016 óta 95 százalékkal csökkent az illegálisan Európába érkezők száma.

Sebastian Kurz, az EU soros elnökségét adó Ausztria kancellárja az uniós határ- és partvédelmi ügynökség (Frontex) megerősítéséről beszélt, és sajnálatát fejezte ki, hogy néhány tagállam blokkolja a személyzet 10 ezer főre bővítését 2020-ig. Juncker felháborodásának adott hangot ezzel kapcsolatban, "álszentséget" emlegetve. Mint mondta, évek óta minden egyes tagország vezetője a külső határellenőrzés szigorításának szükségességéről beszél, az Európai Bizottság megteszi a javaslatát a Frontex megerősítésére, és erre többen visszautasítják ennek elfogadását.

Hozzátette, a migrációs helyzet kezelésével kapcsolatosan előterjesztett hét bizottsági javaslat közül öt közel áll a véglegesítéshez.

Forrás:

MTI;

Forrás:

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.