Pesti Srácok

Kunhalmi szerint nem volt puccskísérlet a Parlamentben, de az ellenállás minden formáját igénybe kell venni

Kunhalmi szerint nem volt puccskísérlet a Parlamentben, de az ellenállás minden formáját igénybe kell venni

Kunhalmi Ágnes az MSZP szombati sajtótájékoztatóján visszautasította, hogy az ellenzék puccskísérletet hajtott végre, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ellenállás minden formáját igénybe kell vennie a tüntetőknek. Úgy fogalmazott, a könnygáz össze fogja kovácsolni az ellenzéket, az ellenzéki szavazókat és mindenkit, aki demokráciában szeretne élni.

Az MSZP választmánya felhatalmazta helyi szervezeteit és politikusait, hogy az ország bármely pontján rész vegyenek a munka törvénykönyvének módosítása ellen szervezett demonstrációkon és segítsék a szakszervezeteket. A párt ezt azzal indokolja, hogy az ellenállás minden formáját igénybe kell venni. Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke egy szombati, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a kormány elvette a munkavállalóktól a cafetériát, aztán eltörölte a lakástakarékpénztárak állami támogatását.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. A politikus felszólította a kabinetet, hogy vonja vissza ezeket az intézkedéseket.

- szögezte le. A tüntetésekről beszélve azt mondta, hogy az embereknek kinyílt a szeme, a magyar ellenzék pedig egységesen lép fel. Az ellenzék a héten megállapodott abban, hogy minden tevékenységüket egyeztetik és közösen végzik, "lehet azt mondani, hogy létrejött az obstrukciós bizottság" - fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy az erőszaknak semmilyen formájával nem értenek egyet, ezért sem a parlamentben, sem azon kívül nem követnek el erőszakot.

- hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatón részt vett Kunhalmi Ágnes is, aki bejelentette, hogy az MSZP választmánya visszautasítja azt a "rabszolgatörvényt", amit a szocialisták szerint a parlament törvénytelenül fogadott el. A politikus egyúttal azt is visszautasította, hogy Kövér László házelnök puccskísérletnek minősítette az ellenzék parlamenti fellépését.

- szögezte le az MSZP választmányi elnöke. A képviselő azzal folytatta, hogy visszautasította az ellenzéki képviselőkkel szemben kilátásba helyezett retorziókat, ahogy azt is, hogy az Állami Számvevőszék a Momentumot és a Párbeszédet "mondvacsinált érdekkel megpróbálja ellehetetleníteni".

- jelentette ki Kunhalmi Ágnes.

- fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a karácsonyi időszakra felfüggesztik-e a tüntetéseket, Tóth Bertalan megismételte, hogy minden ügyben egyeztetnek. A Karácsony a családok ünnepe, de nem engedhetik, hogy a Fidesz ezzel visszaélve "elültesse az ellenállást", ezért még idén bejelentik, hogy mit terveznek januártól - közölte.

- válaszolta egy újabb felvetésre.

Kunhalmi Ágnest szembesítették azzal, hogy 2015-ben még azt írta a Facebookon, hogy "ki fogjuk nyitni a boltokat vasárnap is, mert, aki akar, annak nem csak vásárolni, de dolgozni is joga van akkor, amikor akar!". A kérdésre Tóth Bertalan adott választ, aki azt felelte, hogy a vasárnapi nyitva tartás nem azt jelentette, hogy az embereknek túlmunkát kellett volna vállalniuk, hanem azt, hogy heti beosztás szerint vállalhattak munkát vasárnap.

- folytatta gondolatait.

- tette hozzá.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.