Pesti Srácok

Lakását eladta, és inkább az állammal béreltetett magának a zsidózásba belebukott Szávay István

Lakását eladta, és inkább az állammal béreltetett magának a zsidózásba belebukott Szávay István
Szávay István kedden a parlamentben; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az antiszemitizmusa miatt az Országgyűlésből kibukott jobbikos Szávay István - kihasználva az országgyűlési törvénynek a képiviselők budapesti lakhatásának feltételeit szabályozó rész gyenge pontjait - azért is adhatott túl fővárosi ingatlanán, hogy aztán az állam pénzéből béreltessen magának lakást. Szávay egyrészt több millió forinttal megtömte a zsebét, másrészt ugyanezzel a lendülettel alaposan megcsapolta a magyar költségvetést. Úgy látszik, az antiszemitizmus mellé pitiánerség is jár a Jobbikban – írta az Origo.

Nem igazán Szávay István napjai ezek: nem elég, hogy az utóbbi idők egyik legsúlyosabb antiszemita botránya miatt kénytelen volt lemondani parlamenti mandátumáról, újabb érdekes részletekre bukkant az Origo személyével kapcsolatban. Kiderült, nemcsak a zsidó embereket nem szereti, hanem a rezsi fizetése sem tartozik kedvenc elfoglaltságai közé. A magyar parlament négy éve módosította az országgyűlési törvényt, amelynek értelmében a képviselők onnantól kezdve nem voltak jogosultak lakhatási támogatásra, helyette viszont az Országgyűlés Hivatala budapesti lakást vagy szállást biztosított számukra. Ez a gyakorlat azóta is tart, ami értelemszerűen azokra a honatyákra vonatkozik, akiknek nincs a fővárosban lakásuk. Ennek magyarázata egyszerű: nekik nem olyan könnyű bejutni munkahelyükre, mint budapesti kollégáiknak. Ez érthető döntés volt a törvényhozó szerv részéről, csakhogy egyes képviselők még ebben is a trükközés lehetőségét látták meg. Az ügyeskedők körébe tartozhatott Szávay István is. Az Origo kiderítette, az Országgyűlésből zsidózással kibukó jobbikos politikus rendesen kihasználta a rendszer gyenge pontjait. A parlament hivatalos honlapján közzétett vagyonnyilatkozataiból az látszik, hogy 2014-ben még volt egy 129 négyzetméteres budapesti lakása, aminek egy évvel később már nem volt nyoma. Szávay 2015 eleje és vége között túladott az ingatlanon, jogosulttá vált arra, hogy az Országgyűlés fizesse a fővárosi lakhatását. Ez annyit jelentett, hogy a parlament havonta legfeljebb a képviselői tiszteletdíj negyedéért, azaz száznyolcvanhétezer forintért bérelhetett neki lakást; az összeg azóta emelkedett. A volt jobbikos képviselő nem volt szégyenlős igénybe venni a fővárosi ingatlanának eladásával megnyíló lehetőséget – ez tűnik ki az Országgyűlés weboldalán közzétett nyilvános szerződésekből.

A hivatalos adatok szerint Szávaynak közel két és fél évig ötmillió forint értékben a magyar állam fizette a budapesti lakhatását, amiről csak az áprilisi választás után mondott le. Az ingatlan eladásának és az első lakásbérleti szerződés megkötésének időpontja arra enged következtetni, hogy a bukott képviselő ravaszkodhatott a kérdésben, rendesen kihasználva a magyar állam jóindulatát. Szávay tehát egyrészt több millió forinttal megtömte a zsebét, másrészt ugyanezzel a lendülettel alaposan megcsapolta a magyar államot. A bűvészmutatvány pikantériája, hogy pártja, a kisemberek sorsáért kommunikációs szinten naponta aggódó Jobbik rendszeresen szót emelt a magas budapesti albérleti árak ellen. Egy tavalyi, a témába vágó közleményükben úgy fogalmaztak, hogy a horrorisztikus albérletárak veszélyeztetik az ország jövőjét; Vona Gábornak az egyik választási ígérete a sok közül az volt, hogy indokolt esetben lehetővé tenné, hogy a fiatalok nulla forintért tudjanak albérlethez jutni. Hogy Szávay mennyire számít fiatalnak, az erősen kérdéses, de esetében legalább megvalósult a párt programjának egyik pontja. Úgy látszik, a Jobbikban az antiszemitizmus mellé a pitiánerség is jár.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.