Pesti Srácok

Macron: A 2018-as népharag arról tanúskodott, hogy "nem adtuk fel"

null

A sárgamellényesek haragja arról tanúskodott, hogy "nem adtuk fel" - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfői újévi üzenetében.

A televízióban elmondott beszédében az elnök úgy vélte, hogy az ötéves elnöksége elején elindított reformok "eredménye" nem várhatók azonnal, és a türelmetlenség, amelyben ő is osztozik, nem indokolja, hogy felhagyjanak velük. Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozásba kezdő sárgamellényesek említése nélkül az államfő szólt "a mély gyökerű megosztottságról és az igazságtalanságok, a néha érthetetlen globalizáció, a túl bonyolulttá váló és a jó szándékot nélkülöző közigazgatás elleni haragról, valamint a társadalom önazonosságát és értelmét megkérdőjelező mély változások elleni dühről".

- hangsúlyozta. "Ne becsüljük alá magunkat, és ne hitessük el, hogy Franciaország olyan ország, ahol nincsen szolidaritás, ahol mindig többet kell költeni" - jelentette ki. Az államfő hangsúlyozta: "a köztársasági rendet önteltség nélkül biztosítani fogják".

PestiSracok facebook image

- szögezte le az elnök. Emmanuel Macron hozzátette, hogy "néhány napon belül" írni fog a franciáknak, hogy vázolja annak a nagyszabású nemzeti vitának a körvonalait, amely válaszolni fog a sárgamellényesek válságára.

Forrás: MTI; Vezető kép: EPA

Ajánljuk még