Pesti Srácok

Matolcsy: Magyarországnak versenyképes gazdaságot kell építenie

null

Magyarországnak kreatív, új technológiákra, új menedzsmentre, új piacokra és új szövetségekre épülő, nagyon gyorsan fejlődő, versenyképes gazdaságot kell építenie - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán tartott csütörtöki előadásában.

Matolcsy György, aki a Magyar Közgazdasági Társaság hajdú-bihari szervezetének meghívására érkezett az egyetemre, egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: egy újabb válság esetén sok ország áll majd egy vonalban a "startnál", Magyarországnak pedig az a célja, hogy erre a helyzetre megfelelően felkészülve rögtön előzni tudjon. A jegybankelnök rámutatott: a 2010 óta képviselt gazdaságpolitika következő fontos feladata, hogy elősegítse a szükséges versenyképességi fordulatot.

- mondta.

PestiSracok facebook image

Matolcsy György előadásában kifejtette: Magyarország sikeresen kezelte a legutóbbi pénzügyi, gazdasági válságot, ehhez a megszorító politikát kizáró strukturális reformokat kellett bevezetni. A magyar gazdaságpolitika a gazdasági egyensúly és a növekedés egyidejű biztosításával, egyebek között a foglalkoztatás bővítésével, a devizakárosultak mentőcsomagjával, az államadósság csökkentésével és adóreformmal "válaszolt" a válságra.

Megjegyezte, hogy az Európai Unió dél-európai tagállamai ugyanakkor éppen ellenkező utat választottak, megszorításokkal próbáltak kilábalni a válságból, de ennek a politikának az lett a következménye, hogy gazdasági teljesítményük húsz százalékkal visszaesett.

A jegybankelnök beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban az adóelkerülés a felére csökkent Magyarországon. A reformok sikeresek voltak - szögezte le. Hozzáfűzte: a foglalkoztatás nagymértékben emelkedett Magyarországon 2010 és 2017 között, és ez a foglalkoztatási fordulat teremtette meg a növekedés alapját.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.