Pesti Srácok

Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai, hogy jogállamisági feltételekhez is kötnék az EU-s források kifizetését

Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai, hogy jogállamisági feltételekhez is kötnék az EU-s források kifizetését

Megszavazták az Európai Parlament illetékes bizottságai csütörtökön annak a tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amellyel bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.

A költségvetési és a költségvetés-ellenőrzési szakbizottság tagjai 43:9 arányban fogadták el az új eszközről szóló jelentést. A mechanizmussal felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és a korrupció, valamint az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon. Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehet majd javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslása után a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket. Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt. Az európai projekt a jogállamisági és az uniós értékek tiszteletének alapelvére épült. Egyetlen kormány sem sértheti meg ezeket következmények nélkül – közölte Eider Gardiazabal Rubial szociáldemokrata jelentéstevő.

Néppárti kollégája, Petri Sarvamaa hangsúlyozta, hogy kizárólag a jogállamisági elvek mentén eljáró kormányzatok és bírói rendszerek részéről várható el megfelelő pénzgazdálkodás. Ha egy tagállam igazszolgáltatása és kormányzata nem megbízható, akkor miért kellene uniós forrásokat rábíznunk – tette fel a kérdést a politikus. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerint Brüsszel a jogállamiság védelmének jelszavával a nyílt politikai nyomásgyakorlás rendszerét akarja létrehozni ezzel a bürokratikus, működésképtelen, minden normativitást nélkülöző gumiszabállyal, mely a kötelezettségszegési és a hetes cikk szerinti eljárások meglévő rendszerével párhuzamos, de a jogállamisági elvekkel összeegyeztethetetlen. Deutsch hangsúlyozta: a tervezetben azt sem határozták meg, hogy az elvonás milyen támogatásokat érintene és pontosan milyen pénzügyi következményekkel járna. Nem tisztázták azt sem, hogy pontosan milyen esetekben indulhat eljárás, valamint ki rendelkezik a kezdeményezés jogával, ki dönt arról, hogy mely tagállamok ellen, milyen esetben és mértékben alkalmazhatják ezt az új eszközt. A kérdésről még az Európai Parlament plenáris ülésének is szavaznia kell. A másik uniós társjogalkotó szerv, a tagállami kormányokat tömörítő tanács sem fogadta még el az álláspontját. Miután jóváhagyják mindkét testület tárgyalási mandátumát, megkezdődhetnek az intézményközi tárgyalások a jogszabály véglegesítése érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.