Pesti Srácok

Megtámadtak egy katolikus templomot Bécsben, öt szerzetest túszul ejtettek

Megtámadtak egy katolikus templomot Bécsben, öt szerzetest túszul ejtettek

Csütörtökön két ember berontott egy bécsi katolikus templomba, majd megtámadott és túszul ejtett több szerzetest – írja a Vadhajtások a Krone című újság nyomán. Sajtóértesülések szerint legalább öten súlyos sérüléseket szenvedtek.

A brutális támadás során az elkövetők megkötözték és kirabolták a szerzeteseket. Az áldozatok közül legalább öten súlyos sérüléseket szenvedtek, az elkövetők pedig a támadás után elmenekültek a helyszínről. A bűncselekmény délután fél kettő körül történt. A rendőri munka azonnal kezdetét vette, egy helikopter is pásztázza a területet, a környéket pedig kordonokkal zárták le. A rendőrség a Twitteren kérte a környékbeli lakosságot, hogy kerüljék el az érintett területet, ezzel megkönnyítve a rendőrök munkáját.

Jelenleg a nyomozók szerint nincsenek terrorizmusra utaló jelek, bár az indíték e pillanatban ismeretlen. Azonban egyes értesülések szerint az egyik elkövető már napok óta furcsán viselkedett a templom közelében. A WEGA elnevezésű különleges erők és a Cobra nevű taktikai egység is részt vesz a nyomozásban.

Fotó: Krone
PestiSracok facebook image

Bulat Haydarov, az orosz nagykövetség szóvivője elmondta a Sputnik hírportálnak: “A jelenleg elérhető információk alapján kijelenthető, hogy a támadás következtében sérülést szenvedett áldozatok mindegyike a katolikus egyház kötelekében dolgozik. A rendelkezésre álló tények arra utalnak, hogy rablás történt. Ellenőrizzük, hogy vannak-e orosz állampolgárok a sérültek között.”

A rendőrség szóvivője később a következő közleményt adta ki: “A férfiak sötét hajúak voltak, beszéltek németül, de akcentussal. A betöréskor egy 68 éves szerzetessel találták szembe magukat a támadók, fegyverrel kényszerítették, hogy hasaljon a földre, ahol megtaposták, minek következtében súlyos fejsérüléseket szenvedett.”

Forrás: Krone, Vadhajtások; Vezető kép: Krone

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.