Pesti Srácok

Merkel: Fel kell készülni a "kemény" Brexitre is

Merkel: Fel kell készülni a "kemény" Brexitre is

Az Európai Unió (EU) az Egyesült Királyság uniós tagságának rendezett megszüntetésén dolgozik, de fel kell készülni a megállapodás elmaradására is - jelentette ki Angela Merkel német kancellár péntekre virradóra, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozóján, az értekezlet első munkanapját követően.

Merkel újságíróknak nyilatkozva elmondta, a Theresa May brit kormányfővel folytatott megbeszélést követően 27-es körben tartott ülésen az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy politikai biztosítékokra van szükség a brit kilépést (Brexit) követő, korábban 2020 végéig tervezett átmeneti időszakra vonatkozóan.

- fogalmazott a kancellár. Elmondta, nem tudja megmondani, mikor lépne életbe az Egyesült Királyság és az EU közötti átfogó kétoldalú kereskedelmi megállapodás, de reményeik szerint még az átmeneti időszakban sor kerülhet erre. Hozzátette, a kilépési megállapodásba foglalt tartalékmegoldás célja, hogy közös vámuniós szabályozással elkerüljék az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező vámellenőrzés visszaállítását abban az esetben, ha a brit kilépés után tervezett átmeneti időszak végéig nem lép életbe a kereskedelmi megállapodás.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott, utalva a vámellenőrzés visszaállításának elkerülésére.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az ülést lezáró sajtótájékoztatóján kijelentette, az általa irányított testület fokozza a felkészülést az Egyesült Királyság esetleges megállapodás nélküli uniós kiválására, a "kemény Brexitre", ugyanis számolni kell minden forgatókönyvvel. Tudatta azt is, hogy december 19-én közzétesznek egy dokumentumot a felkészülés szempontjából hasznos információkkal.

Sebastian Kurz, a tagországok állam-, illetve kormányfőit magában foglaló Európai Tanács soros elnökségét betöltő Ausztria kancellárja elmondta, a 27-ek egyetértettek abban, hogy az Ír-szigeten, az Észak-Írország és az Ír Köztársaság közötti határellenőrzés visszaállítását elkerülő tartalékmegoldás kizárólag ideiglenes lehet. Valamint megegyeztek abban is, hogy a kiválási feltételekről szóló megállapodást nem lehet újratárgyalni. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök távozásakor kijelentette, a tartalékmegoldás nem állandósulhat, mindenképpen ideiglenesnek kell lennie. A legjobb megoldás az lenne, ha nem is kellene alkalmazni, ezért tovább kell dolgozni Nagy-Britanniával ennek elkerülése érdekében - mondta.

Értesülések szerint az ülésen felvetődött egy újabb Brexit-ügyi rendkívüli uniós csúcstalálkozó összehívása január folyamán. Brit források szerint ugyanis a megállapodás elfogadásának január 21-i határideje előtt a brit alsóház elé kerül a Brexit-feltételekről szóló 585 oldalas egyezmény. A luxembourgi kormányfő ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a Brexit-csúcs után nem lesz még egy Brexit-csúcs. Nem a csütörtöki volt az "utolsó vacsora", több találkozó lesz még Nagy-Britanniával, de semmiképpen sem lesz több tárgyalás a kilépési feltételekről szóló megállapodásról - mondta.

- fogalmazott.

A megbeszélések részleteit ismerő diplomaták tájékoztatása szerin Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a külügyekkel foglalkozó munkaülésen közölte, a Koszovó és Szerbia közötti feszültségek enyhítése érdekében 2013-ban uniós közvetítéssel megkezdett párbeszéd jól halad, elérhető közelségbe került egy jogilag kötelező erejű megállapodás. Ehhez azonban még számos feltételnek teljesülnie kell, amelyeknek nem kedvez, hogy pénteken a biztonsági erők hadsereggé alakításáról dönthet a koszovói parlament.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.