Pesti Srácok

Nőtt a francia államadósság, romlott az üzleti bizalom

null

Az elmúlt hetek párizsi zavargásainak hatására több, mint kétéves mélypontra került a decemberi francia üzleti bizalomindex. Pénteken közölt adatok szerint a harmadik negyedév végén a francia államadósság a GDP 99,3 százaléka volt.

Az INSEE francia statisztikai hivatal pénteken azt közölte, hogy az üzleti bizalomindex 2016 novembere óta a legalacsonyabb szintre, 102 pontra süllyedt decemberben a novemberi 105 pontról. Szakértők még ennél is gyengébb, 103 pontos decemberi mutatóra számítottak. A hivatal pénteken rontotta a negyedéves szintű francia gazdasági növekedésre vonatkozó adatát. A végleges szám szerint a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal bővült a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest. Az előzetes adat 0,4 százalékos bővülésről szólt. Az INSEE megerősítette ugyanakkor, hogy a harmadik negyedévben a GDP 1,4 százalékkal nőtt éves összevetésben. A második negyedévben a GDP nagyobb ütemben, 1,6 százalékkal bővült. A statisztikai hivatal most 1,5 százalékos idei francia gazdasági növekedéssel számol a tavalyi 2 százalék bővülés után.

Pénteken közölt adat szerint a harmadik negyedév végén a francia államadósság a GDP 99,3 százaléka volt, ami 0,3 százalékpontos növekedés a negyedévvel korábbihoz képest; ez 22,5 milliárd eurós növekedést jelent, 2322 milliárd euróra.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.