Pesti Srácok

Speciális egységek keresik Kárpátalján a katonai behívó elől bujkáló sorköteleseket

Speciális egységek keresik Kárpátalján a katonai behívó elől bujkáló sorköteleseket

Műveleti egységeket hoztak létre Kárpátalján a katonai és rendvédelmi hatóságok a katonai behívó elől bujkáló sorkötelesek felkutatására, mert a megyében, ahogy Ukrajna-szerte is, egyre több fiatal próbál kibújni a sorkötelezettség alól az év végéig tartó őszi-téli sorozási időszakban.

A rendőrök a speciális egységek utcai, pályaudvari vagy munkahelyi razziái során ügyelnek arra, hogy ne történhessen törvénysértés a hadseregbe történő bevonulást megtagadókkal szemben. Csak Ungváron hat sorköteles ellen indult büntető - és 250 esetben közigazgatási eljárás - adta hírül kedden a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

A munkácsi Sirius tévécsatorna keddi riportműsorának beszámolója szerint a hadkiegészítő parancsnokságok speciális egységei valósággal vadásznak a sorköteles korú fiúkra, akiket az utcáról, pályaudvarról vagy munkahelyről egyenesen a sorozóbizottság elé visznek. A megszólaltatott hozzátartozók felháborodásuknak adtak hangot, amiért a fivérüket vagy fiukat a munkahelyükről vitték el, és orvosi vizsgálat nélkül azonnal besorozták a hadseregbe. Egy anya elmondta, hogy a katonaorvosi vizsgálatra beidézett 22 éves, súlyosan látássérült fiát nem engedték haza a hadkiegészítő parancsnokságról, hanem vonattal útnak indították a számára kijelölt katonai egységhez, és vele már csak a vasútállomás peronján tudott néhány szót váltani.

Inesza Manzulics-Ivanova, a Kárpátalja megyei rendőrség szóvivője a tévécsatornának nyilatkozva elmondta, hogy a rendőröknek jogukban áll ellenőrizni a sorköteles korú fiatalok személyi okmányait, és előállítani a behívó elől bujkálókat a hadkiegészítő parancsnokságokra. Ukrajnában országos probléma, hogy a sorköteles fiatalok nem tesznek eleget a bevonulási kötelezettségüknek. Ezért a hatóságok úgy próbálják feltölteni a hadsereg személyi állományát, hogy utcán, tömegközlekedési eszközökön, szórakozóhelyeken, pályaudvarokon és munkahelyeken vadásznak a sorköteles korban lévő fiatalokra.

PestiSracok facebook image

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.