Pesti Srácok

Szijjártó: Az erdélyi gazdaság fejlesztése Magyarország és Románia közös érdeke

Szijjártó: Az erdélyi gazdaság fejlesztése Magyarország és Románia közös érdeke
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A magyar és a román kormánynak az a célja, hogy a két ország közötti javuló kapcsolatok dinamikáját fenntartsa – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek az EBESZ külügyminiszteri tanácsa milánói ülésének keretében csütörtökön.

Szijjártó Péter elmondta, hogy telefonon beszélt Teodor Melascanu román külügyminiszterrel. Kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy ez az érdeke mindkét országnak, különös tekintettel az európai jövőről zajló vitákra, valamint a Románia területén, Erdélyben és a Székelyföldön élő magyar nemzeti közösségre – közölte a tárcavezető, aki hozzátette: megerősítették, hogy a jó kapcsolatnak érdekében fenntartják elkötelezettségüket. Biztosítottam a román kollegát arról, hogy az erdélyi gazdasági fejlesztési program nemcsak az ott élő magyarság, hanem egész Románia érdekeit szolgálja, hiszen azok a gazdasági szereplők, akik az erdélyi gazdaságfejlesztési programból támogatást kapnak, Románia területén működnek, ott fizetnek adót, így az egész román gazdaságot erősítik. Emellett természetesen a helyi magyar nemzeti közösségek erősödéséhez is hozzájárulnak, de ez nemcsak Magyarország, hanem Románia érdeke is, hiszen mi úgy tekintünk az ott elő magyar nemzeti közösségre, mint amely összeköti a két országot – mondta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.