gazdaságfejlesztés
Nagy Márton: az infláció összeomlása intenzíven támogatja a reálbérek növekedését
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 februárjában 3,7 százalékra mérséklődött az infláció. A kormány már októberre egy számjegyűre szorította vissza az áremelkedés mértékét, ami januárra 3,8 százalékra mérséklődött. Így 2024 elejére a magyar infláció gyakorlatilag összeomlott, kevesebb, mint hatodára esett vissza, és ez a csökkenés folytatódott februárban – értékelte a legfrissebb adatokat közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Szijjártó Péter: Európában egy nagy nukleáris újjászületés tanúi lehetünk
Szijjártó Péter a TEOL-nak adott interjújában során árult el részleteket a már több mint kilenc éve elkezdődött Paks II beruházás kapcsán. Szijjártó úgy számol, hogy ha tartják az ütemtervet, akkor a 2030-as évek elején már üzembe is állhatnak az új reaktorok.Szijjártó: a felvidéki gazdaságfejlesztési program jó Szlovákiának és jó Magyarországnak is
A kormány folytatni kívánja a felvidéki gazdaságfejlesztési programot, az ugyanis jó Szlovákiának és jó Magyarországnak is, segíti a munkahelyteremtést, és ezáltal a helyi magyarság fogyásának megállítását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, a felvidéki Gútán.Szijjártó Péter: több száz munkahely jött létre a Felvidéken a magyar gazdaságfejlesztési program nyomán
A kormány készen áll gazdaságfejlesztési programja folytatására a Felvidéken, amelynek keretében az utóbbi években már több száz új munkahely jött létre, így segítve a helyi magyar közösség megmaradását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovákiai Szomotoron.A kormány intézkedései hatására jelentősen nőtt az állampapírok iránti kereslet
A kormány elkötelezett a családok védelme mellett, ezért ösztönözni és segíteni kívánja a lakossági szereplőket abban, hogy a megtakarításaik a szankciós infláció közepette is megőrizhessék értéküket.Menczer Tamás: minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország
Minél több logisztikai vállalkozás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb az ország – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.Szijjártó Péter: már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett, mint a tavalyi rekordév egészében
Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban.Szijjártó: a magyar elektromosautó-ipar fejlődéséből Románia is profitálhat
Magyarország és Románia közös gazdaságfejlesztési programot indít annak érdekében, hogy a kelet-magyarországi autóipari beruházásokból a határ túloldalán is profitálhassanak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Nagyváradon.Nagy Márton: ne térjünk le az útról!
Nagy Márton a Világgazdaságban megjelent véleménycikkében jelentette ki, hogy a Magyarországot választó, a világ legnagyobb és legfejlettebb technológiáit alkalmazó akkugyárak a szemünk előtt zajló technológiaváltást segítik az autóiparban, megőrizve ezzel több százezer munkahelyet, többek között a magas minőségű mérnöki munkahelyeket is. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint továbbra is az a cél, hogy minden globális szereplő a magyarok sikerében legyen érdekelt.Ajánljuk még