Pesti Srácok

Szoros lesz a verseny a szakértő szerint a CDU elnöki tisztségéért

Szoros lesz a verseny a szakértő szerint a CDU elnöki tisztségéért

Szoros a verseny a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért, ezt jelzi, hogy a párt legfontosabb politikusai között számon tartott Wolfgang Schäuble nyilvánosan a támogatásáról biztosította az egyik jelöltet, Friedrich Merzet - véli az egyik legtekintélyesebb német politológus.

Oskar Niedemayer, a berlini Freie Universität kutatóegyetem empirikus politikai szociológiára szakosodott munkacsoportjának vezetője a Bild című lap hírportálján szerdán idézett nyilatkozatában kiemelte: Wolfgang Schäubléről régóta köztudott, hogy Friedrich Merz támogatója, és "a háttérben az ő érdekében mozgatja a szálakat", az pedig, hogy úgy érezte, muszáj nyilvánosan is korteskedni mellette, "megmutatja, hogy mennyire szoros a küzdelem".

Wolfgang Schäuble - aki jelenleg a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke - a párt nagy öregje, "őskövület a CDU-ban, és természetesen van befolyása", így bizonyára lesznek kongresszusi küldöttek, akik pénteken Hamburgban a tisztújító kongresszuson az iránymutatásának hatására szavaznak majd Friedrich Merzre. Azonban a nyilvános kiállás Friedrich Merz - a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) Bundestag-frakciójának volt vezetője - mellett ezzel ellentétes hatással is lehet, előfordulhat, hogy egyes küldöttekben a "csak azért sem" érzést hívja elő, és így a legfőbb vetélytársra, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkárra, volt Saar-vidék tartományi miniszterelnökre szavaznak - fejtette ki Oskar Niedermayer.

Hozzátette, hogy nagy jelentősége lehet a szavazást megelőző felszólalásoknak. Mint mondta, a kongresszusoknak sajátos, önálló "dinamikája" van, és egy ilyen helyzetben "egy jó beszéd adhatja meg a mindent eldöntő előnyt". A szoros verseny szoros eredményre vezethet, és megosztottságot idézhet elő a pártban - emelte ki a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió szerdai összeállításában. A beszámoló szerint a három esélyes jelölt - Friedrich Merz, Annegret Kramp-Karrenbauer és Jens Spahn egészségügyi miniszter - közös országjáró kampánya előtt Klaus Schüler pártigazgató összehívta őket az irodájába és megigértette velük, hogy semmi olyat nem tesznek, ami veszélyeztetheti a CDU egységét. A jelöltek a nyolc regionális konferenciából álló kampánykörúton be is tartották igéretüket, de támogatóik a kulisszák mögött a "táboruk" mozgósításán dolgoznak - tették hozzá a Deutschlandfunk összeállításában, kiemelve: aggodalom tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer győzelme esetén a konferenciákon Friedrich Merzet felállva ünneplő párttagokon a csalódottság lesz úrrá és elfordulnak a CDU-tól. A rádió szerint egyesek azzal fenyegetnek, hogy kilépnek a pártból, ha nem Friedrich Merz váltja a CDU-t 2000 óta vezető Angela Merkelt az elnöki tisztségben.

PestiSracok facebook image

Friedrich Merz szerint viszont nem fenyeget a megosztottság veszélye. A politikus egy, a Bild csütörtöki számába készült interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint hangsúlyozta, hogy szerinte nincsenek különálló "táborok" a pártban, csak eltérő "hangok", amelyek a saját jelöltjük mellett érvelnek, a kongresszus után pedig "nagyon egységesen és határozottan nekilátunk a munkának".

- mondta Friedrich Merz.

Angela Merkel kancellár október végén jelentette be, hogy nem pályázza meg ismét a CDU elnöki tisztségét, 18 év után befejezi pártvezetői munkáját és legkésőbb a ciklus végén, 2021 őszén visszavonul a politikai életből.

A CDU történetében 1971 óta először fordul elő, hogy egynél több esélyes jelölt indul az elnöki tisztségért.

Forrás:

MTI;

Fotó:

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.