Pesti Srácok

Több millió forintnyi kár keletkezett az Országház épületében a tüntetések alatt

Több millió forintnyi kár keletkezett az Országház épületében a tüntetések alatt

Törött ablakok, festéknyomok, eldobott tojások, megrongált szánkók. Több millió forintnyi kár keletkezett az elmúlt hét tüntetései nyomán az Országház épületében és a Kossuth Lajos téren – közölte az Országgyűlés sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szerdán. Szilágyi Zoltán elmondta, hogy a károk összesítése jelenleg is zajlik, ezek pontos összegéről csak később tudnak információt adni.

Az eddigi felmérések alapján az Országház főbejáratánál két ólom-, továbbá több üvegablakot betörtek; a főlépcsőt több helyen festékekkel lefújták (a zászlótartó rúd összefestékezőjét nemrég fogták el), a bronz oroszlánok és a mellettük lévő kandeláberek szintén festéktől, tojásoktól szennyeződtek. A főlépcső előtti széles kordonláncok egyikét a főbejárat díszrácsozatának dobták, más részét elvitték. A Parlament falán számtalan helyen tojás- és festékszennyeződés, égésnyom keletkezett – sorolta a sajtófőnök.

Az összesítésből az Országgyűlés sajtófőnöke kiemelte, hogy az Országház előtti, nemrégiben felújított tér egészén festék-, tojás- és graffiti-nyomok maradtak. A Kossuth-szoborcsoportot festékkel öntötték le, és több helyen darabokat törtek le belőle, sőt, a nemzet lobogójának árbocát is lefestették. A parkosított részek növényzetét is megrongálták, a padok egy részét festékkel fújták le, a helyükről kiszaggatott és részben összetört padokat rakásba halmozták fel. A karácsonyfát körülvevő szánkókerítést részben lebontották, 22 szánkót pótolni kellett, a díszkivilágítást pedig megszaggatták. Az okozott károk felszámolását az Országgyűlés Hivatala azonnal megkezdte, de a teljes helyreállítás az egyedi darabok pótlásával akár hónapokig is eltarthat – tette hozzá Szilágyi Zoltán.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG, MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.