Pesti Srácok

Trump a szíriai kivonulásról: Az Egyesült Államok nem a Közel-Kelet rendőre

null

Az Egyesült Államok nem a Közel-Kelet rendőre – írta az amerikai elnök csütörtökön a Twitteren, egyúttal védelmébe vette az amerikai csapatkivonást Szíriából. Donald Trump szerint az amerikai katonák kivonása Szíriából nem lehet meglepő senki számára, mert már évek óta ezért kardoskodik.

Twitter-bejegyzésében Trump feltette a kérdést:

– hangsúlyozta az államfő. Ellentétben a hamis hírek gyártóival, Oroszország, Irán, Szíria és sokan mások nem örülnek annak, hogy az Egyesült Államok kivonul, mert – mint írta – most rajtuk a sor, hogy nélkülünk harcoljanak az Iszlám Állam terroristáival és másokkal szemben, akiket gyűlölnek.

PestiSracok facebook image

Trump utasítása az amerikai csapatkivonásról az Iszlám Állammal szembeni amerikai légicsapások végét is jelenti – közölte a Reuters hírügynökség egy névtelenséget kérő amerikai tisztségviselőre hivatkozva. A nemzetközi terrorellenes koalíció bombázása kulcsfontosságú volt az iszlamisták visszaszorításában Irakban és a szomszédos Szíriában. A két országban 2015 óta több, mint százezer bombát dobtak le és rakétát lőttek ki a szélsőségesek célpontjaira az amerikai légierő közlése szerint.

Hivatalos források szerint jelenleg több, mint kétezer amerikai katona tartózkodik Szíriában, hogy segítse a lázadókat az Iszlám Állam legyőzésében. Elsődleges feladatuk a helyi erők kiképzése volt a terroristák elleni küzdelemben. A Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy megkezdődött az amerikai katonák kivonása Szíriából. A csapatkivonás jelentős kihatással lesz az erőviszonyokra Szíriában, ahol Washington riválisai, Moszkva és Teherán az utóbbi években jelentős befolyást szereztek a damaszkuszi rezsimet támogatva. Az amerikai döntés egyúttal megkérdőjelezi az eddig kiképzéssel és fegyverekkel támogatott kurd milíciák fennmaradását Észak-Szíriában, a kurdok félelmei szerint a csapatkivonás ugyanis a kurdok elleni azonnali offenzívára késztetheti Törökországot. Nemcsak az amerikai erőknek a dzsihadisták elleni harcban részt vevő szövetségesei bírálták a csapatkivonást, de számos amerikai politikus és szakértő is korainak tartja, mert erősítheti az arab országban még mindig jelen lévő Iszlám Államot, és szabad utat adhat Iránnak, Oroszországnak és a velük szövetséges Bassár el-Aszad szíriai elnöknek.

Forrás: MTI; Fotó: PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.