Pesti Srácok

A koszovói elnök kész kompromisszumot kötni Szerbiával

A koszovói elnök kész kompromisszumot kötni Szerbiával

Hashim Thaci koszovói elnök kész kompromisszumot kötni Szerbiával annak érdekében, hogy megoldják a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló vitát - ezt maga a koszovói államfő írta meg Donald Trump amerikai elnöknek küldött levelében, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a pristinai sajtó.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött egyeztetés a kapcsolat rendezéséről, ám jelentős előrelépés azóta sem történt. A tárgyalások tavaly novemberben megszakadtak, mert a koszovói kormány 100 százalékos vámot vetett ki a Szerbiából érkező árukra, miután Belgrád sikeres lobbizásának következményeként Koszovót nem vették fel az Interpol nemzetközi rendőri szervezetbe. Szerbia ennek következményeként szakította meg a tárgyalásokat Koszovóval, és a szerb elnök mindaddig nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, amíg Pristina vissza nem vonja az intézkedést. Ramush Haradinaj koszovói kormányfő viszont leszögezte: a védővámot addig nem törlik el, amíg Belgrád el nem ismeri Koszovó függetlenségét.

Nem osztja viszont a kormányfő nézetét az államfő. Hashim Thaci késznek mutatkozik a kompromisszumra, és ezt az amerikai elnöknek január 8-án küldött levelében is megírta. Szavai szerint készen áll arra, hogy meghozza a szükséges kompromisszumokat annak érdekében, hogy egy kiegyensúlyozott megállapodás jöjjön létre, amely minden kérdéses ügyet lefed, és lezárja az "évszázados" vitát Szerbiával, és békét hoz az egész térség számára.

Hashim Thaci már korábban is a megállapodásra törekedett, tavaly nyáron arról beszélt, hogy határmódosítással vagy területcserével lehetne rendezni a vitás kérdéseket, vagyis ha az albánok lakta szerbiai területek Koszovóhoz, míg a szerbek lakta koszovói területek Szerbiához kerülnének. A határmódosítás vagy a területcsere lehetőségét azonban egyelőre a szerb és a koszovói kormány is elutasította.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.