Pesti Srácok

A sárgamellényesekkel alakítana EP-képviselőcsoportot Di Maio

A sárgamellényesekkel alakítana EP-képviselőcsoportot Di Maio

Közös európai parlamenti (EP) képviselőcsoportot szeretne létrehozni a francia sárgamellényesekkel, valamint lengyel, horvát, finn pártokkal Luigi Di Maio olasz kormányfő-helyettes, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője – derült ki abból az interjúból, melyet szerdán jelentetett meg az Il Fatto Quotidiano című napilap.

Di Maio elmondta, hogy a következő napokban a francia sárgamellényesek néhány vezetőjével találkozik. Nem árulta el, hogy kikről van szó, mikor és hol tervezik a találkozót a Rómában kormányra jutott mozgalom és a franciaországi utcákon tüntetők között. Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy a tervezett EP-frakcióhoz a lengyel Kukiz '15, a horvát Élő Pajzs (Zivi zid) és a finn Most Mozgalom (Liike Nyt) párt is megerősítette csatlakozását. A közös európai képviselőcsoport tíz pontos programját február közepén akarják aláírni Rómában. A jobboldali, populista Kukiz '15-t a punkzenész Pavel Kukiz alapította, a párt a 2015-ös lengyel választásokon harmadik lett. A szintén populista Zivi zid politikája EU-ellenes, a Liike Nyt pedig liberális politikát hirdet. Mindhárom alakulat 2015 óta politizál.

A közvetlen demokrácia nagy európai családját akarjuk létrehozni – mondta Di Maio. Az M5S vezetője korábban is kiállt a sárgamellényesek mellett, január 7-én nyílt levélben állt ki mellettük. Az olasz politikus közeledését azonban Jacline Mouraud, a sárgamellényesek volt szóvivője már többször elutasította. A párizsi kormány nevében Nathalie Loiseau EU-ügyi miniszter reagált, hangoztatva, hogy az olasz kormány foglalkozzon inkább Olaszországgal. Az M5S a 2014-es EP-választáson a voksok 21,16 százalékát kapta Olaszországban, jelenleg tizenkét EP-képviselővel rendelkezik, akik a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű frakcióban ülnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Angelo Carconi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.