Pesti Srácok

A World Trade Center elleni támadást túlélte, a nairobi terrortámadásban meghalt egy amerikai állampolgár

null

A kenyai biztonsági erők megölték a nairobi terrortámadás összes elkövetőjét, illetve volt az iszlamisták között olyan, aki felrobbantotta magát. Öt támadó holttestét találták meg, és legalább 21 ártatlan halálos áldozata van a drámának, de könnyen lehet, hogy ez a szám nőni fog, mert mintegy 50 embert eltűntként tartanak számon - jelentették csütörtök hajnalban hírügynökségek különböző források közlése alapján.

Az ötven eltűntről a helyi vöröskereszt beszélt szerda délután. Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia már kedden jelentkezett a támadás elkövetőjeként, majd csütörtök hajnalban közölték: a Nairobi központjában lévő DusitD2 épületegyüttes elleni támadást azért hajtották végre, mert így akarták megbosszulni, hogy Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

- szögezték le az iszlamisták a rádiójukban beolvasott közleményükben. Hozzátették, hogy a szállodából, éttermekből, üzletekből, irodaházakból álló komplexum elleni támadást az al-Kaida vezetőjének, Ajmán az-Zavahrinak az útmutatása alapján hajtották végre.

PestiSracok facebook image

A halálos áldozatok között 16 kenyai van, továbbá egy amerikai állampolgár, aki az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett összetett terrortámadás egyik túlélője volt, és egy brit fejlesztési szakember. Három áldozat afrikai, de állampolgárságukat egyelőre nem tudják - közölte Joseph Boinnet kenyai rendőr-főfelügyelő.

Forrás: index; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.