Pesti Srácok

Az olasz hatóságok lezárták a Sea Watch migránsimportáló hajó körüli tengerszakaszt

Az olasz hatóságok lezárták a Sea Watch migránsimportáló hajó körüli tengerszakaszt

A szicíliai Siracusa kikötőkapitánysága elrendelte a Sea Watch civil szervezetnek a kikötő partjainál lehorgonyzott hajója körüli tengerszakasz lezárását hétfőn, miután olasz ellenzéki pártok képviselői ismételten fel akartak jutni a fedélzeten tartózkodó 47 migránshoz. Hollandia ismételten nemet mondott a csoport befogadására.

A Sea Watch 3 nevű hajót tilos megközelíteni vagy a közelében lehorgonyozni fél mérföldes körzetben. A hatósági intézkedést azután hozták meg, hogy vasárnap három ellenzéki politikus motoros csónakot bérelt, és feljutott a Sea Watch 3-ra. A balközép Demokrata Párt (PD) pedig hétfőtől minden nap másik képviselőt akart a hajóra küldeni, az ott tartózkodó menedékkérők partra engedésének sürgetésére. Maurizio Martina, a PD politikusa így Siracusa kikötőjében nyilatkozott a sajtónak, hangsúlyozva, hogy a hajón levő 47 embert azonnal partra kell engedni, el kell látni.

- jelentette ki Martina.

PestiSracok facebook image

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalára azt írta, hogy miközben az olasz sajtó és a baloldal viharos tengerre, "kutyahidegre" panaszkodik, és a hajón található gyerekekről cikkezik, a Sea Watchon

A római belügyi tárca vezetője bejelentette, hogy a legnagyobb olaszországi menedékkérő-tábor, a szicíliai Mineo bezárására készül, ahol a tavaly januári 2585-ről mára 1357-re csökkent az ott tartózkodók száma. A Rómához közeli Castelnuovo di Porto menedékkérő-táborának bezárása már megkezdődött. Salvini megjegyezte, hogy tavaly januárban a korábbi balközép kormánnyal több, mint 3 ezren érkeztek az olaszországi partokra, míg az idén csak 155-en.

Danilo Toninelli kikötőkért felelős miniszter (Öt Csillag Mozgalom) a Sea Watch hajójának lefoglalását szorgalmazta. Azt javasolta, hogy engedjék kikötni a hajót, majd tegyék egy repülőre a migránsokat, és szállítsák őket Hollandiába. A német nem kormányzati szervezet hajója ugyanis holland felségjelzésű. Hága kormánya hétfőn ismételten leszögezte, hogy nem fogadja be a csoportot. A Sea Watch 3 január 19-én vette fedélzetére a csoportot Líbia partjainál. Pénteken kapott engedélyt az olasz hatóságoktól, hogy Siracusa partjaitól kevesebb, mint kétmérföldnyire lehorgonyozzon, de nem futhat be olaszországi kikötőbe.

Ezzel egy időben a szicíliai Siracusa ügyészsége bejelentette, hogy vizsgálat megindítását mérlegeli Matteo Salvinivel szemben a hajón tartózkodók személyi szabadságának korlátozása címén. Hasonló vádakkal indult eljárás a belügyminiszterrel szemben tavaly augusztusban is, amikor majdnem egy hétig nem engedélyezte az olasz partiőrség Diciotti nevű hajóján levő 177 menedékkérő partraszállását. A mostani ügyben az olasz parlament illetékes bizottsága a héten dönt arról, hogy szavazásra bocsátja-e a belügyminiszterrel szembeni ügyészi eljárás kérdését.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.