Pesti Srácok

Bíróság előtt a Dózsa György úti kabriós

null

Jövő héten állítják bíróság elé a Dózsa György úti halálos közúti baleset egyik gyanúsítottját, M. Richárdot – tudta meg a 24.hu.

A lapnak nyilatkozott a tragédiában elhunyt egyetemista fiú édesapja, aki úgy tudja, hogy ez egy előkészítő ülés lesz M. Richárd és a társai ellen indított büntetőügyben. Az ügyész letöltendő büntetést fog indítványozni, azt viszont nem lehet tudni, hogy M. Richárd belemegy-e az alkuba vagy sem.

Ismert, a 2017 májusában történt balesetben ketten meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek, amikor az M. Richárd vezette Mercedes kabrió egy Citroënnel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben, a Dózsa György úton. A balesetben egy 23 éves férfi azonnal meghalt, egy 37 éves férfi pedig a kórházban veszítette életét, de a közeli trolimegállóban is megsérültek öten. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség végrehajtandó börtönt kért M. Richárdra és azt, hogy örökre tiltsák el a vezetéstől.

A nyomozás során kiderült, hogy M. Richárd a baleset előtt kokaint fogyasztott, és jogosítvány nélkül vezetett. – A vádlottat nem tartotta vissza a vezetéstől sem a büntetőpontos eltiltás és a jogosítványának visszavonása sem, sőt M. Richárd a Dózsa György úti baleset után is vezetett – közölte korábban a Budapesti Központi Kerületi Bíróság. A férfi ellen – a Dózsa György úti baleset miatt – indult büntetőeljáráshoz egyesítették a közúti veszélyeztetés, valamint a garázdaság és a könnyű testi sértés vétségének gyanúja miatt folyamatban lévő büntetőügyet is.

PestiSracok facebook image

A tragédiát követően az igazságügyi műszaki szakértő megállapította: ha a Citroën szabályosan, balra nagy ívben fordul, akkor a két autó elkerüli egymást, és nem történik karambol. De kitért arra is, hogy bár M. Richárd zöld jelzésen ment át, legalább 135-140 kilométeres sebességgel száguldott. A jelentés szerint az elsőbbség meg nem adása, a sebesség túllépése és az úgynevezett bizalmi elv miatt is bekövetkezhet egy ilyen szerencsétlenség.

Forrás: 24.hu, Magyar Idők; Vezető kép: Északhírnök

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.