Pesti Srácok

Deutsch Tamás: Közös európai kérdés, hogy megállítjuk-e a migrációt

Az ellenzéki pártok vezetői láthatóan a saját, nem túl nagy szavazóbázisuknak egy törpe minoritását jelentő radikális, agresszív fellépést elváró kisebbségnek akarnak megfelelni. Lényeges látni, hogy megint kivillantották a foguk fehérjét - mondta Deutsch Tamás az Echo TV Napi aktuális című műsorában. A fideszes EP-képviselő szerint a hazai ellenzék az európai parlamenti képviselőin keresztül rendkívül következetesen és határozottan bevándorláspárti politikát képvisel az Európai Parlamentben (EP). Nem volt olyan EP-előterjesztés, amely bevándorláspárti előterjesztésként ne nyerte volna el ezen pártok EP-képviselőinek a támogatását. Magyarországon ugyanezt csinálják a Jobbikkal kiegészülve - tette hozzá a kormánypárti politikus.

Deutsch Tamás emlékeztetett rá, hogy az ellenzék támadta a Stop Soros törvényjavaslatot, amely gátat szab az illegális migrációt támogató civil szervezetek (NGO) magyarországi működésének. Nem szavazták meg azt az alkotmánymódosítást sem, amely alkotmányos védelmet ad a magyar polgároknak, hogy ne lehessen európai uniós döntéssel illegális migránsokat Magyarországra telepíteni.

Az ellenzéki pártok közötti közös nevező a bevándorláspárti politika, amelyet a gyakorlatban évek óta követnek Magyarországon és az európai politikában.

PestiSracok facebook image

- hívta fel a figyelmet Deutsch Tamás.

- fogalmazott az EP-képviselő.

- jelentette ki.

- szögezte le a kormánypárti politikus.

- mutatott rá.

- mondta.

Velkovics Vilmos kérdésre reagálva közölte: a 2019-es európai parlamenti választásokat megelőző kampányt 27 EU-s tagországban a bevándorláspárti erők és a bevándorlást elutasító erők közötti küzdelem fogja jellemezni.

Forrás: Echo TV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.