Pesti Srácok

Elfogták a sárgamellényes tüntetőt halálra gázoló és cserben hagyó kamionsofőrt Belgiumban

Elfogták a sárgamellényes tüntetőt halálra gázoló és cserben hagyó kamionsofőrt Belgiumban

Őrizetbe vették a kamionsofőrt, aki a gyanú szerint két nappal ezelőtt halálra gázolt egy sárgamellényes tüntetőt Belgiumban, majd megállás nélkül továbbhajtott - jelentette a belga sajtó vasárnap.

Catherine Collignon ügyészségi szóvivő arról számolt be, hogy az 56 éves holland férfit Hollandiában fogták el szombat este, miután az előző napon feltehetőleg szándékosan elütött egy tiltakozót a szomszédos Belgiumban, a Liege és Maastricht közötti autópálya-szakaszon. Az E25-ös autópályán sárgamellényes tüntetők egy 20-30 fős csoportja forgalomlassító demonstrációt tartott pénteken, a sofőr pedig ki akarta kerülni a blokádot, és azt megkerülve elütötte az egyik tüntetőt, aki azonnal életét vesztette.

A Le Soir című napilap cikke szerint a férfit a járműve rendszáma alapján sikerült másnap azonosítani és megtalálni. Szombaton országszerte több helyen is megemlékezéseket tartottak. Belgiumban ez a tüntetésekkel kapcsolatos harmadik haláleset. Decemberben két fatális közúti baleset történt a demonstrációk miatt. Sajtóhírek szerint Franciaországban mintegy tízen haltak meg a november 17-én kezdődött, többször is zavargásba torkollott sárgamellényes tüntetések számlájára írható balesetekben.

Már novemberben megjelentek Belgiumban a Franciaországból indult tiltakozások, amelyek résztvevői főként a gépjárműveket érintő adópolitika és a magas fűtőolaj- és áramárak ellen tüntettek a belga fővárosban, eleinte békésen, később a rendőrökre rátámadva, rongálva, gyújtogatva.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.