Pesti Srácok

"Etikus hacker"-per: A Főügyészségnek kellett helyretennie a TASZ-t valótlan állításaik miatt

null

Az etikus hackerek nem követhetnek el bűncselekményt, mert e tevékenységük hasznos a társadalomra - többek közt így mentegette a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet korábbi közleményében azt a fiatalembert, aki korábban a Magyar Telekom Nyrt. által üzemeltetett szerverre betörve gyűjtötte össze a dolgozók adatait, jelszavait. A TASZ közleményére hétfőn reagáló Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség hosszan ecseteli, hogyan is ferdít szándékosan a civil szervezet a büntetőperrel kapcsolatban.

Közleményben reagált a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet „etikus hackerrel” kapcsolatos korábbi kijelentéseire. Mint felidézik, a TASZ az ügyészség „feltűnő hozzá nem értését” hangsúlyozó közleményében írt a huszonéves programozó folyamatban lévő büntetőeljárásáról, amely hemzsegett a félinformációktól, valótlanságoktól. A tényeket hamis színben feltüntető TASZ-nyilatkozat szerint a vádirat például nem felel meg a törvényes vád fogalmának, mert nincs megjelölve az elkövetés helye, ideje, eszközei, módja. Ezzel szemben az ügyészi vádirat mindezeket tartalmazza.

Mint az ügyészség fogalmaz,

PestiSracok facebook image

A vádirat szerint a fiatalember az internet felhasználásával jogosulatlanul lépett be egy olyan, a Magyar Telekom Nyrt. által üzemeltetett szerverre, amely a dolgozók belépési adatait tárolta, majd a saját részére illegálisan felhasználói profilokat hozott létre, és gyűjtötte a dolgozók adatait, jelszavait. A felhasználói profilok teljes körű hozzáférést biztosítottak az elkövető részére, melynek segítségével a Magyar Telekom Nyrt. teljes hálózati infrastruktúráját, beleértve az ügyfelek mobil és fix szolgáltatását blokkolhatta volna, illetve a teljes vezérlést átvehette volna. A vádiratban az is olvasható, miszerint a vádlott Szolnokon, a 2017. április 12-e és május 2-a közötti időszakban lépett be és vitte be jogosulatlanul az adatokat a szóban forgó rendszerbe.

- hangsúlyozza a Főügyészség. Mint hozzáteszik, a Büntető törvénykönyv vonatkozó része szerint „az információs rendszer megsértését az követi el, aki az információs rendszerbe annak védelmét biztosító technikai intézkedés megsértésével vagy kijátszásával jogosulatlanul belép, vagy bent marad, továbbá ugyanezen törvényhely (2) bekezdése értelmében, aki információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul megváltoztat. Súlyosabban büntetendő, ha a bűncselekményt közérdekű üzem ellen követik el”. Mivel a „meghackelt” szerver a hírközlő hálózat része volt, ezért közérdekű üzemnek minősül.

A Főügyészség közleményében arról is ír, a TASZ szerint az ügyész „botrányos alkuajánlatot tett”, amikor két évi felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre tett indítványt, ha a vádlott elismeri a bűncselekményt. A közlemény szerint az ügyész öt évi, letöltendő szabadságvesztést indítványozott abban az esetben, ha az elkövető ezt az ajánlatot nem fogadja el. A Főügyészség ugyanakkor leszögezi, az új büntetőeljárási törvény a bíróság számára kötelezően előírja, hogy előkészítő ülést kell tartania. Jelen esetben az előkészítő ülésen az ügyész a 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmény miatt indítványt tett arra, hogy ha a vádlott beismerő vallomást tesz, a bíróság a vádlottat 2 évi, 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélje. Mint a közleményben hangsúlyozzák,

A TASZ azt is írta, hogy miután a vádlott nem fogadta el az ajánlatot, az ügyészség „súlyosbította a vádiratot” arra hivatkozva, hogy a bűncselekményt közérdekű üzem megzavarásával követték el. Ezzel szemben a bűncselekmény jogi minősítésének módosítása már jóval korábban, még a vádemelés előtt, a nyomozás során megtörtént, és a vádirat e minősítést tartalmazta. A Főügyészség hangsúlyozza, a TASZ közleményével ellentétben a bűncselekmény súlyosabb minősítéséhez nem szükséges, hogy a közérdekű üzem működésében zavar következzen be. A súlyosabb büntetéssel való fenyegetettséghez – mint az a korábban írtakból is egyértelmű – már a közérdekű üzem sérelmére történő elkövetés önmagában is elegendő.

A TASZ szerint az etikus hackerek ráadásul nem követhetnek el bűncselekményt, mert e tevékenységük hasznos a társadalomra. Az ügyészség álláspontja szerint azonban a vádlott túllépett az etikus hackeri tevékenység határán, tevékénységének társadalomra veszélyessége miatt pedig a büntetőjogi következményeket viselnie kell.

Az ismertetett tények alapján a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a TASZ közleményét visszautasítja.

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség közleménye; Fotó: dailypost.ng

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.