Pesti Srácok

Ferenc pápa látogatása után - az eredeti időpontban - tartják meg a csíksomlyói búcsút

null

A csíksomlyói ferencesek megerősítették, hogy az idei pünkösdi búcsút június 7. és 10. között tartják. Mivel Ferenc pápa romániai látogatása keretében június 1-jén látogat Csíksomlyóra, így a hagyományos búcsún nem lesz jelen.

A ferencesek azt követően adtak ki közleményt, hogy pénteken a román elnöki hivatal és a Vatikán bejelentette, május 31. és június 2. között Romániába látogat Ferenc pápa. A katolikus egyházfő június 1-jén látogat Csíksomlyóra. Oláh Zoltán kanonok, a Gyulafehérvári Főegyházmegye pápalátogatás ügyében illetékes sajtóreferense korábban elmondta, a pápa a csíksomlyói nyeregben június 1-jén fog szabadtéri misét bemutatni. Hozzátette, magánbeszélgetések során felmerült a pápalátogatás és a pünkösdi búcsú összevonásának lehetősége, de erről - mint mondta - Jakubinyi György érsek és a csíksomlyói ferencesek illetékesek dönteni. A ferencesek által pénteken este kiadott közlemény szerint a csíksomlyói pápalátogatás részletes programját a későbbiekben teszik közzé. Ugyanakkor megerősítették, hogy a pünkösdi zarándoklat június 7-én, pénteken este kezdődik szentmisével, az ünnepi búcsús szentmise pedig a megszokott időpontban, június 8-án, pünkösd szombatján 12.30-kor kezdődik. Emlékeztettek, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegyében a hivatások éve van, a pünkösdi búcsú is ennek jegyében zajlik, mottója: "Íme, az Úr szolgálóleánya".

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.