Pesti Srácok

Hat férfi állt bíróság elé Svédországban az Iszlám Állam pénzügyi támogatása miatt

Hat férfi állt bíróság elé Svédországban az Iszlám Állam pénzügyi támogatása miatt

Bíróság elé állítottak hétfőn hat férfit Svédországban terrorizmussal kapcsolatos vádakkal, egyebek közt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet pénzügyi támogatása miatt.

A hat férfi közül öten üzbég állampolgárok, a hatodik kirgizisztáni, de beszél üzbégül - tudatta a hírt közlő dpa német hírügynökség. Közülük három ellen továbbá vádat emeltek amiatt is, hogy vegyszereket és más eszközöket, köztük bajonetteket szereztek be azzal a céllal, hogy - ahogy az a vádiraton szerepel - "bántalmazzanak és megöljenek más embereket". A 24 és 46 év közötti férfiak tagadták az ellenük felhozott vádakat. Hármójukat tavaly áprilisban fogták el, azóta voltak előzetes letartóztatásban. A másik két vádlottat később a tavalyi év során vették őrizetbe.

A vádakat különböző razziák során, számítógépekről és mobiltelefonokról gyűjtött információkkal alapozták meg. A hétfői tárgyalás az IÁ-nak nyújtott, 5600 dolláros (több, mint 1,5 millió forintos) pénzügyi támogatásra összpontosított. A pénzösszeget két, Szíriában tartózkodó dzsihadistának küldték egy közvetítőn keresztül drónvásárlás céljából. A dzsihadisták és a vádlottak közötti szöveges kommunikációban "madárként" utaltak a drónra - jegyezte meg a svéd ügyészség.

Az egyik vádlott az összeg folyósításáról azt mondta, hogy egy kölcsönt fizetett vissza. A per várhatóan nagyjából egy hónapig fog tartani.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.