Pesti Srácok

Igazságosabb földforgalmi szabályozás, kedvezmények a családi gazdaságoknak

Igazságosabb földforgalmi szabályozás, kedvezmények a családi gazdaságoknak

Igazságosabb lesz a földforgalmi szabályozás, köszönhetően a parlament által nemrég elfogadott jogszabálynak – nyilatkozta a Magyar Időknek Győrffy Balázs. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke terveikről elmondta, hogy tavasszal kerülhet napirendre a gazdaságok működési formáinak és adózási rendszerének átalakítása.

A fideszes országgyűlési képviselő, aki Jakab Istvánnal és Font Sándorral közösen nyújtotta be a javaslatot, a lap szerdai számában megjelent interjúban kiemelte, hogy a nemrég elfogadott módosítás célja a helyben lakó gazdák szerepének erősítése, a versenyképesség javítása, a visszaélések visszaszorítása és a termőföld magyar kézben tartása. Mint fogalmazott, az egyik legfontosabb rendelkezés éppen az, hogy az elmúlt évekhez képest nem lesz változás a földbizottságok rendszerében. Az eddigi bizonytalan jogi helyzet helyett az új szabályozás egyértelműen kimondja, hogy a kamara területi szerve fog eljárni földbizottságként. Győrffy Balázs (képünkön) szerint szó sincs arról, hogy hatósági árat határoznánk meg az adásvételeknél, a föld rendeltetésétől azonban nem szakadhat el a vételár. A testületeknek ezért a helyi viszonyok alapján meg kell vizsgálniuk, hogy mekkora jövedelmet érhet el a termelő az érintett területen. Ez alapján értékelik a vételárat is. Az elővásárlási jogosultságokról szólva elmondta, hogy az intézkedés a helyben lakó gazdák földvásárlását hivatott szolgálni, emellett támogatja a magasabb hozzáadott értékű termelést. A kertészetek vagy a vetőmagot előállító gazdák kedvezményes helyet kapnak vásárlás és bérlés esetén is, így az állattartókkal kerülnek azonos szintre. Megváltozik a helyben lakó szomszéd definíciója és helyzete is, ami azért fontos, mert így azok is élni tudnak az elővásárlás és bérlet jogával, akiknek bár szomszédos a földjük, a településhatár elválasztja őket egymástól.

Győrffy Balázs felidézte, hogy néhány hónapja mutatták be többéves fejlesztési programcsomagjukat, amelyben számos konkrét javaslatot fogalmaztak meg a versenyképesség növelése, a termés- és jövedelembiztonság javítása érdekében. Terveik szerint ezek közül tavasszal kerülhet napirendre a működési formák és az adórendszer átalakítása. A működési formák sokfélesége miatt a piac átláthatatlan, ezért a jelenlegi rendszert egyszerűsíteni kell. Önálló jogi személyiséget szeretnének adni a családi gazdaságoknak úgy, hogy a jelenlegi adókedvezményüket fenntarthassák. Ezzel párhuzamosan megerősítenék az őstermelői tevékenység eredeti formáját, hogy az otthoni, háztáji gazdálkodás során megtermelt árukat minél egyszerűbben adhassák el a termelők. Az őstermelői adókedvezményt ilyen mértékben azonban csak az vehetné igénybe, akit valóban meg is illet. "Napirendre vennénk az osztatlan közös tulajdon kérdését is, ahhoz azonban, hogy megakadályozzuk a sok esetben már a fejlődést gátló tulajdonosi háttér újratermelődését, át kell alakítani az örökléssel kapcsolatos szabályozást. Legalább ekkora jelentőséggel bír a gazdálkodók önkéntes együttműködését ösztönző szabályozási rendszer kidolgozása is. Ezen a téren is érdemi előrelépést várunk" – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.