Pesti Srácok

Jelentősen nőtt az állam bevétele az adócsökkentések ellenére is

null

A közterhek mérséklésével a munkavállalók és a vállalkozások mellett az állam is jól járt, az alacsonyabb adókból ugyanis jóval több folyik be. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy tavaly 720 milliárd forinttal érkezett nagyobb összeg a jelentős közterhekből, mint 2017-ben - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Magyar Időknek.

A Pénzügyminisztérium tavalyi pénzügyi, gazdasági folyamatokról szóló összefoglalójából kiderül, hogy 2018-ban az adócsökkentések mellett is több, mint 12 400 milliárd forint érkezett az államkasszához a legfontosabb közterhekből, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból, a szociális hozzájárulási adóból, valamint a személyi jövedelemadóból. 2017-ben még 11 700 milliárd forint szerepelt az aktuális kimutatásban, vagyis egy év alatt több, mint hétszázmilliárddal nőtt a nagy adókból származó bevétel. De összehasonlításként felemlíthető a 2015-ös számsor is: akkor, egész évben 10 700 milliárd folyt be a jelentős közterhekből, a tavalyi bevételi érték ennél több, mint 1700 milliárd forinttal volt nagyobb. A különbség igen nagynak mondható. Tállai András közölte, hogy az adóbevételek növekedését még véletlenül sem az adókulcsok emelésével érték el, éppen ellenkezőleg. Az utóbbi években folyamatosan csökkentek idehaza a közterhek, s mára Magyarország szedi az Európai Unióban a legalacsonyabb társasági adót, ahogy a hazai személyi jövedelemadónál is csak néhány országban alkalmaznak kevesebb elvonást. Eközben pedig a 2016-os bérmegállapodás nyomán az állam nagy lépésekben csökkenti az úgynevezett szociális hozzájárulási adót, vagyis azt a közterhet, amelyet a vállalkozásoknak kell befizetniük a dolgozóik után.

- fogalmazott a miniszterhelyettes. Hozzátette: szó sincs megszorításról, olyannyira, hogy a balliberális kormányok leköszönése óta még a kifejezés is kiveszett a magyar közbeszédből - legfeljebb a baloldali pártok programjaiban látjuk viszont, mert ők vissza akarnak térni ahhoz az elhibázott gazdaságpolitikához, amely a megszorításokra és az adóemelésekre épült - mondta. A tavalyi gazdasági folyamatok közül Tállai András a munkahelyek számának növekedését, a béremelést és a feketegazdaság visszaszorítását emelte ki. Ezek a tényezők fontos szerepet játszottak abban, hogy a kisebb adókból is több folyt be, mint korábban - mondta az államtitkár, majd úgy folytatta: valójában egyfajta körforgásról lehet beszélni. Az adócsökkentések ugyanis több pénzt hagynak a gazdaságban, amit a munkáltatók munkahelyteremtésre és béremelésre fordíthatnak, ezzel viszont újabb bevételekhez jut az állam, ezeket az újabb összegeket pedig további gazdaságösztönző intézkedésekre fordíthatja a kormány. Ilyen lépésekre - jegyezte meg Tállai András - a jövőben is számíthatnak az adófizetők és a gazdaság legális szereplői.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.