Pesti Srácok

Lokál: Jogerősen szkinhednek lehet nevezni Sneidert

Lokál: Jogerősen szkinhednek lehet nevezni Sneidert

Egy tavalyi jogerős ítélet szerint szkinhednek lehet nevezni Sneider Tamást, aki korábban egy cigány embert ütlegelt – írja a Lokál.

Tényállítás – ezért nem alkalmas Sneider Tamás jó hírnevének csorbítására –, ha kijelentjük: Sneider Tamás egy maffiaszerű szkinhedmozgalom vezetőjeként ütlegelt egy cigány embert. Mindez egy tavaly jogerőre emelkedett bírósági ítéletből derült ki, amely azután született, hogy a Jobbik elnöke beperelte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselőt, aki egy korábbi tévéinterjúban szkinhednek nevezte.

– erősítette meg említett nyilatkozatát később Ujhelyi. Az MSZP-t ma már kevésbé zavarja a Jobbik náci múltja. Szövetségi politikájuk nem esküvőkön dől el – reagált például Hiller István, a párt választmányi elnöke, miután nemrég kiderült, hogy Sneider felesége 2016-ban náci karlendítéssel üdvözölte lakodalmukon a násznépet. A baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust – reagált a Jobbik és a baloldal közeledésére a Kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Forrás: Lokál; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.