Pesti Srácok

Magyar Idők: Új időszámítás indul a budapesti szuperkórházakkal

Magyar Idők: Új időszámítás indul a budapesti szuperkórházakkal

Tágas, barátságos, világos belső terek, egy- és kétágyas kórtermek, a jelenleginél sokkal jobb munkakörülmények jellemzik majd a három leendő fővárosi szuperkórházat, amelyekben minden a betegek biztonságos és gyors ellátását fogja szolgálni - nyilatkozta a Magyar Időknek Cserháti Péter, az Egészséges Budapest program miniszteri biztosa.

A lap hétfői számában megjelent cikk szerint a miniszteri biztos elmondta, mindhárom centrumkórháznak a sürgősségi ellátás csúcsintézményének kell lennie; alapelvárás, hogy az év minden napján és minden órájában alkalmasak legyenek a súlyos állapotú betegek fogadására. Úgy kell megtervezni a betegutakat, a diagnosztikát és minden egyebet, hogy például tarthatók legyenek azok az időablakok, amelyeken belül egy stroke-on vagy szívinfarktuson átesett beteg, illetve egy súlyos koponyasérült ellátását meg kell kezdeni. A szuperkórházak tervezésénél figyelembe kell venni a betegkomfortot és a higiénés szempontokat is, ezeket szolgálják egyebek mellett az egy- és kétágyas, illetve rugalmasan változtatható nagyságú kórtermek.

- ismertette Cserháti Péter. A három szuperkórházra jelenleg még csak tervkoncepciók léteznek, látványtervek, strukturális elképzelések, amelyek alapján először végleges tervkoncepció készül.

PestiSracok facebook image

- írta a lap.

Forrás: MTI/magyaridok.hu; Fotó: magyaridok.hu/Zoboki Építésziroda

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.