Pesti Srácok

Orbán a Kormányinfón: Magyarország jobban teljesít

Orbán a Kormányinfón: Magyarország jobban teljesít

A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi növekedése 4,6 százalék lehet, az államadósság a GDP 71 százalékára csökkent 2018 végére, a tavalyi hiány pedig 2 százalékon megállt - közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

A kormányfő elmondta: a szerdai kormányülésen meghallgatták Varga Mihály pénzügyminiszter beszámolóját. Eszerint tavaly a háztartások fogyasztása 6 százalékkal nőtt, a bruttó bérek pedig átlagosan 11 százalékkal. Orbán Viktor az adatokat úgy kommentálta, hogy a gazdaság stabil és ez várható idén is. "Magyarország jobban teljesít" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A cél, hogy az európai intézményekben a bevándorlásellenesek kerüljenek többségbe

Orbán Viktor sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: eddig csak Magyarországon mondhatták el az emberek a véleményüket a bevándorlásról, a többi európai országban erre nem volt mód. Ezért a májusi voksolás nagy lehetőség az európaiaknak, hogy elmondják véleményüket - mutatott rá. Közölte: Magyarország célja, hogy az EU minden intézményrendszerén belül, minden intézményben kerüljenek többségbe a bevándorlásellenes erők: az EP-ben, utána az Európai Bizottságban, majd a nemzeti parlamenti választások eredményeként az Európai Tanácsban. Az is cél, hogy az EP-választás eredményeként "mi legyünk a legsikeresebb párt" Európában és az Európai Néppártban - magyarázta a kormányfő.

PestiSracok facebook image

A migráció mélységében alakítja át a teljes európai politikát

A migráció nem egyszerűen az európai parlamenti választás fő kérdése lesz, egy olyan témáról van szó ugyanis, amely mélységében alakítja át a teljes európai politikát - mondta Orbán Viktor. A pártok hagyományos jobb- és baloldali felosztása átadja a helyét a bevándorláspárti-bevándorlásellenes dimenziónak, továbbá a migrációs vita újraértelmezi a kereszténységhez való viszonyt is, a keresztény kultúra védelmét szinte politikai kötelezettséggé teszi - mondta a kormányfő.

Szerinte a bevándorlásról szóló vita újraértelmezi a szuverenitásvitát is, a bevándorláspártiak ugyanis nem tartják tiszteletben azoknak a döntését, akik nem akarnak migránsokat befogadni. Orbán arról is beszélt, hogy az eddigi egységes európai civilizáció helyett két külön civilizáció lesz: egy vegyes, amely az iszlám és a kereszténység együttélésére építi a jövőjét, és a közép-európaiak, "akik továbbra is keresztény civilizációként" képzelik el Európát.

A kormány mindent megtesz a 4 százalékos növekedésért

A kormány mindent megtesz azért, hogy meglegyen a 4 százalékos növekedés az idén - jelentette ki a miniszterelnök, megjegyezve: álláspontjuk szerint ha nem hoznak az első negyedévben a gazdasági növekedést segítő lépéseket, az 4 százalék alatt lesz. Úgy fogalmazott: 2010-ben Magyarországon 3,7 millióan dolgoztak, ma 4,5 millióan, és ha minden jól megy, azzal kell számolni, hogy hosszabb távon is 4,5-5 millió lesz a munkát vállalni képes és akaró emberek száma, ami megközelíti a teljes foglalkoztatottságot. Úgy vélte, ezért nem érdemes olyan gazdaságpolitikát csinálni, amely több ember munkáját igényelné, olyan növekedés kell, amely ennyi emberrel működtethető gazdaságból fakad.

Orbán Viktor szerint a munkavállalók szempontjából inkább jó a kialakult helyzet, mert ha ma valaki dolgozót akar, "lasszóval kell fogni", és "az alku urai a dolgozók", ami kikényszeríti a magasabb fizetést, a jobb képzést. Egy, az MNB elnökének lejáró mandátumára vonatkozó kérdésre a miniszterelnök közölte: az ügyben "semmilyen meglepetés nem várható".

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.